A Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján Karoline Leavitt szóvivő ismertette Donald Trump amerikai elnök álláspontját az Ukrajnát érintő legfrissebb orosz támadásokról. Leavitt elmondta, hogy Trump „nem örült”, de „nem lepődött meg” a Kijev elleni dróntámadáson. A szóvivő rámutatott: „a két ország nagyon régóta áll egymással háborúban, így Oroszország támadást intézett Kijev ellen, és hasonlóképpen Ukrajna az orosz olajfinomító kapacitásokat támadta”. Hozzátette, hogy az ukrán támadások augusztus során az orosz finomítói kapacitások ötödét tették használhatatlanná.
Leavitt kiemelte, hogy az elnök „feszült figyelemmel követi a történéseket, és sajnálatosan az öldöklés addig folytatódik, amíg a háború tart, ezért akar véget vetni a háborúnak”. Kifejtette továbbá, hogy Trump „mindenkinél keményebben dolgozik azon, hogy elérje a háború végét”, ugyanakkor „a két ország vezetőjének is akarnia kell a háború lezárását”.
A szóvivő bejelentette, hogy Donald Trump szeptember 22-én New Yorkba utazik, ahol a következő napon felszólal az ENSZ-közgyűlés politikai nagyhetének plenáris tanácskozásán.
A sajtótájékoztatón szó esett a szövetségi kormány biztonsági intézkedéseinek eredményeiről is. Leavitt szerint az augusztus 11-én Washington D.C.-re bevezetett rendvédelmi lépések nyomán közel 1300 letartóztatást hajtottak végre, és „a bűnelkövetés összesen csaknem ötödével - 19 százalékkal - csökkent, ezen belül az erőszakos bűncselekmények száma 30 százalékkal mérséklődött. Az emberölések száma több mint felével - 57 százalékkal - csökkent, és az erőszakos autórablások száma kétharmaddal visszaesett azóta, hogy a Nemzeti Gárda egységeit az utcákra vezényelték és a szövetségi kormány átvette az irányítást a főváros rendőrsége felett”.
Leavitt köszönetet mondott Washington demokrata párti polgármesterének, Muriel Bowsernek az együttműködésért, és kilátásba helyezte, hogy Chicago esetében hasonló intézkedések következhetnek, utalva a város bűnözési statisztikáira, amelyek szerint 2025-ben eddig több mint 116 ezer bűncselekményt jelentettek.