Vészhelyzetet jelentett és visszafordult az Iberia légitársaság egyik vadonatúj Airbus A321XLR típusú repülőgépe vasárnap este, miután nagytestű madárral – valószínűleg keselyűvel – ütközött néhány perccel a madridi felszállás után. A gép Madridból Párizsba tartott, az eset San Agustín del Guadalix térségében történt, még a spanyol főváros közvetlen közelében - írta a 24.hu.
A légitársaság hivatalos közlése szerint a madárral való ütközés következtében az orrkúp egy része leszakadt, és az egyik hajtómű is megsérült. A pilóták azonnal vészhelyzetet jelentettek, majd biztonságos visszatérésre kértek engedélyt a madridi Barajas repülőtérre, ahol a gép gond nélkül leszállt. Személyi sérülés nem történt, a fedélzeten tartózkodó 182 utas még aznap este egy másik járattal folytathatta útját Párizsba.
Drámai képek – de nem volt közvetlen veszély
A fedélzetről készült mobiltelefonos felvételeken rövid ideig tartó zavart lehetett látni a kabinban, az utasok egy része oxigénmaszkot húzott. A földet érés után készült fotókon jól kivehető, hogy az orrkúp elülső része roncsolódott, és az egyik hajtóművet is érte a becsapódás.
A tűzoltók a repülőgép átvizsgálása után tűzvédelmi előírások szerint oltóanyaggal kezelték a sérült hajtóművet, hogy megelőzzék a kigyulladás veszélyét.
A spanyol közszolgálati RTVE televíziónak nyilatkozó Juan Gómez légiforgalmi irányító szerint a képek ellenére a becsapódás nem volt súlyos, és a pilóták protokoll szerint, szakszerűen kezelték a helyzetet:
„Bár a képek drámaiak, a becsapódás valójában kevésbé súlyos, mint ahogy az a fotókon látszik.”
Hozzátette: a repülőgépek orra könnyű anyagból készül, mivel ott található a meteorológiai radar, amely az időjárási viszonyok előrejelzésére szolgál – így az orrkúp törékenysége nem rendkívüli jelenség.
Madarak és repülőgépek: ismert, de nem kiküszöbölhető veszély
A madárral történő ütközés (bird strike) jól ismert és dokumentált kockázat a polgári légiközlekedésben. Az Aviacionline repüléstechnikai szakportál szerint a repülőtereken számos módszerrel – például hangágyúkkal, ragadozó madarakkal vagy drónokkal – próbálják távol tartani a madarakat, de az ilyen esetek teljes kizárása nem lehetséges.
A hajtóműveket már a típusengedélyezés során olyan szigorú teszteknek vetik alá, amelyek során szimulált madárral való ütközést vizsgálnak – a cél, hogy a hajtómű meghibásodása se veszélyeztesse a repülőgép szerkezeti épségét.
A mostani eset is bizonyítja, hogy a modern repülőgépek és a személyzet felkészültsége képes kezelni az ilyen, látszólag drámai helyzeteket is utasbiztonsági kockázat nélkül.