Az Európai Unió és az Egyesült Államok között vasárnap este született megállapodás értelmében augusztus elsejétől az EU-ból az USA-ba irányuló árukra nem 30, hanem 15 százalékos vámot vetnek ki - írja a hvg. Ez az alku az amerikai elnök, Donald Trump és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke között született meg. Az unió részéről válaszvámot nem vezetnek be, azonban a megállapodás egyes szakértők szerint inkább az Egyesült Államoknak kedvez.
A megállapodás érdekében Von der Leyen két jelentős vállalást tett Trump felé: az EU vállalta, hogy következő három évben összesen 750 milliárd dollár értékben vásárol az USA-ból olajat, gázt és nukleáris fűtőanyagot, továbbá ígéretet tett arra, hogy 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajtanak végre az Egyesült Államokban, bár az időkeret ezt illetően nem került meghatározásra.
Az uniós vállalásoknak kulcsszerepük volt Trump meggyőzésében, aki így az energiaipar fellendítésére tett erőfeszítéseit támogathatja, miközben saját választóinak azt kommunikálhatja, hogy „lenyomta Európát”. Az amerikai elnök januári hivatalba lépése óta ugyanis a fosszilis energiahordozók kitermelése lelassult, és az új megállapodás a kitermelés felgyorsításának eszközévé válhat.
Ugyanakkor a szakértők, sőt az Európai Bizottság egyes tisztviselői szerint a Von der Leyen által tett vállalások megvalósíthatósága kétséges, és inkább a „fantasy” kategóriába tartoznak, mintsem reális, teljesíthető ígéretek.