Huszonnyolc ország külügyminisztere közös nyilatkozatban ítélte el Izraelt a Gázai övezetben élő civilek elleni hónapok óta tartó katonai támadások és a humanitárius segélyek korlátozása miatt – írja a 24.hu.
A nyilatkozat szerint „a gázai civilek szenvedése új mélységeket ért el.” A külügyminiszterek azt nyilatkozták: „elítéljük a segélyek csepegtető adagolását és a civilek, köztük gyermekek embertelen meggyilkolását, akik a legalapvetőbb szükségleteiket, a vizet és az élelmet próbálják kielégíteni.”
Több mint nyolcszáz palesztin halt meg azóta, hogy a segélyszállítások jelentősen korlátozottak, ami miatt az izraeli kormányt felszólították, hogy tartsa be nemzetközi humanitárius jogi kötelezettségeit.
A nyilatkozat továbbá „rettenetesnek” nevezi az izraeli tervet, amely a kitelepített gázai lakosságot „humanitárius városba” helyezné át, amit Ehud Olmert korábbi izraeli miniszterelnök a második világháborús koncentrációs táborokhoz hasonlított. Emellett tiltakoztak az izraeli településépítések ellen Ciszjordániában, amelyek a palesztin állam kettészakítását eredményeznék, „ami a nemzetközi jog nyílt megsértését jelentené.”
A közös nyilatkozatot olyan országok külügyminiszterei írták alá, mint Ausztrália, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Svédország, azonban Magyarország és Németország nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Az izraeli külügyminisztérium elutasította a nyilatkozatot, mondván, hogy az „a valóságtól elrugaszkodott, és rossz üzenetet küld a Hamásznak.” Izrael szerint a Hamász a háború elhúzódásának és a szenvedéseknek az egyetlen felelőse.
Az ENSZ emberi jogi hivatala az elmúlt hat hétben közel nyolcszáz halálesetet regisztrált a Gázai övezet segélypontjainál, ahol civilek próbálnak segítséget kapni. Izrael márciusban ideiglenesen leállította a segélyek kiutalását, súlyosbítva a helyzetet, majd májusban indította újra azt, ám szigorú feltételekkel.
A konfliktus 2023 októberében robbant ki, amikor a Hamász izraeli területekre tört be, több mint 1200 embert megölve, és több száz túszt ejtve. Azóta az izraeli hadműveletekben több mint 59 ezer palesztin vesztette életét, köztük számos nő, gyermek és idős, továbbá mintegy 137 600-an megsebesültek.
A közös nyilatkozat felszólítja Izraelt, hogy „azonnal szüntesse meg a segélyek áramlásának korlátozását”, és biztosítsa az ENSZ és humanitárius szervezetek zavartalan munkáját a Gázai övezetben, mivel „az alapvető humanitárius segítségnyújtás megtagadása elfogadhatatlan.”