A június 12-én történt tragédia helyszíne az indiai Ahmedabad repülőtere volt, ahonnan a gép London felé indult. Nem sokkal felszállás után azonban mindkét hajtómű leállt, és a Boeing 787-8 Dreamliner a földbe csapódott. Ez volt az első halálos baleset ezzel a típussal - közölte az Index.
Murlidhar Mohol, India polgári légi közlekedési minisztere szerint „még soha nem fordult elő, hogy mindkét hajtómű egyszerre állt volna le”. Hozzátette: a hatóságok minden lehetséges okot vizsgálnak, beleértve a szabotázst is.
A nyomozást az Indiai Repülőgép-baleseteket Vizsgáló Iroda (AAIB) vezeti, de amerikai és brit szakértők is bekapcsolódtak – köztük az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) munkatársai is. A cél, hogy három hónapon belül végleges jelentést készítsenek.
A vizsgálat során a szakértők elemzik:
-
a hajtómű tolóerejét,
-
a fékszárnyak beállításait,
-
a futóművek állapotát (amelyek nem húzódtak vissza),
-
a karbantartási naplókat,
-
a pilóták közötti kommunikációt,
-
a repülőtér kamerafelvételeit és rádióforgalmát.
A madarakkal való ütközés lehetőségét már kizárták. A feketedoboz és a pilótafülke hangrögzítője (CVR) vizsgálata június 24-én kezdődött. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a hajtóművek hibája mechanikai, üzemanyag-ellátási vagy szándékos emberi beavatkozás következménye volt-e.
A tragédiát egyetlen utas élte túl.