Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely 18 év alattiak házasságkötését tiltja, és büntethetővé teszi az ilyen uniók elősegítését is. Az új szabályozás értelmében a gyermekházasság bűncselekmény, az elkövetőkre akár hét év börtön is kiszabható - írta meg az Index.
A javaslatot Sherry Rehman szenátor terjesztette elő, aki úgy fogalmazott, hogy „ez erőteljes üzenetet küld”. A kezdeményezés nem új keletű: tíz évvel ezelőtt Szindh tartományban már elfogadtak egy hasonló törvényt. Most sokan bíznak abban, hogy a fővárosi döntés országos hullámot indíthat el.
„13 évesen mentem férjhez, és azt akarom, hogy betiltsák a gyermekházasságot” – mondta a szenátusi vitában Naseema Ehsan, aki korábban maga is a pakisztáni felsőház tagja volt.
„Jómódú apósom volt, de a legtöbb pakisztáni nő nem ilyen szerencsés. Nem minden gyereknek lesz olyan támogató férje, mint nekem.”
Gyermekkorú lányok házassága súlyos társadalmi és egészségügyi következményekkel jár. A gyermekasszonyok gyakran esnek ki az oktatásból, és nagyobb eséllyel szenvednek el családon belüli erőszakot. Emellett az anyai halálozás és szülési komplikációk kockázata is jóval magasabb a fiatal korú várandósok körében.
A The Guardian cikke szerint a frissen elfogadott törvény azért is számít mérföldkőnek, mert országos vitát indíthat el, és nyomást gyakorolhat a többi tartományi törvényhozásra is. Az aktivisták és civil szervezetek évek óta sürgetik az egységes, országos tilalmat.
A mostani törvényjavaslatot a napokban írhatja alá az ország elnöke, ezt követően léphet hivatalosan hatályba. A civil társadalom és a jogvédő szervezetek abban bíznak, hogy a fővárosi döntés más tartományokat is cselekvésre ösztönöz.