Sajnos immár egyre biztosabb, hogy pár évtized viszonylagos nyugalmat követően a világ öles léptekkel robog az újabb hidegháború felé. Az Ukrajnában zajló háború és a Nyugat által vállalt szerep miatt Moszkva felfüggesztette az Új START szerződést. Erre az Egyesült Államok válaszlépéseket hozott, amint azt az amerikai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési irodája (Bureau of Arms Control, Verification and Compliance) bejelentette.
A hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló Új START-szerződést 2010-ben kötötte meg az Egyesült Államok és Oroszország 10 évre, amit 2021-ben további 5 évre meghosszabbítottak. A dokumentum mindkét félnek előírta nukleáris arzenáljának csökkentését úgy, hogy hét év elteltével, valamint azt követően a fegyverek összesített száma ne haladja meg a 700 hordozóeszközt, (interkontinentális ballisztikus rakéták, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták és nehézbombázók), valamint 1500-ban korlátozta a robbanótöltetek számát, és 800-ban a telepített és nem telepített indítószerkezetekét.
A szerződésben emellett szerepelt, hogy a két fél kölcsönösen lehetőséget biztosít a szerződés betartásának ellenőrzésére. Nos, ezt a megállapodást rúgta fel Moszkva, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök február végén írta alá az orosz részvétel felfüggesztéséről szóló törvényt.
Az amerikai álláspont szerint a szerződésben való részvétel felfüggesztése - amit Oroszország februárban törvénybe foglalt - jogilag érvénytelen, az orosz eljárás pedig a megállapodás megsértését jelenti. Washington szerint az amerikai válaszintézkedések a nemzetközi jognak megfelelnek, arányosak, visszafordíthatók, valamint összhangban vannak minden más jogi kötelezettséggel.
A bejelentett amerikai intézkedések közé tartozik, hogy június 1-től leállítják az orosz fél tájékoztatását az egyezmény által érintett fegyverzetről. A továbbiakban nem ösztönzik az Új START hatálya alá tartozó fegyverzetellenőrzéseket az Egyesült Államok területén, valamint visszavonják a szerződés hatálya alatt dolgozó orosz fegyverzetellenőrök vízumát. Ezen felül a továbbiakban az Egyesült Államok nem bocsát az orosz fél rendelkezésére telemetrikus adatokat interkontinentális ballisztikus rakéták és tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták kilövéséről.