Tizenkét jelölt méri össze erejét vasárnap a francia elnökválasztás első fordulójában. A két legtöbb szavazatot gyűjtő elnökaspiráns közül kerül majd ki Franciaország új államfője az április 24-i második fordulót követően. A közvéleménykutatások azt vetítik előre, hogy a jelenlegi elnök, a centrista Emmanuel Macron kihívója a Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen lesz két hét múlva, csakúgy, mint öt évvel ezelőtt.
A legfrissebb felmérések szerint Emmanuel Macron regnáló köztársasági elnök a szavazatok 26-27 százalékára számíthat holnap, míg legfőbb kihívója, a radikális jobboldal vezéralakja, Marine Le Pen a voksok 24-25 százalékát söpörheti be.
Harmadik, de már nem továbbjutó helyre a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon futhat be, aki 15-16 százalékos támogatottságra tehet szert. Mélenchon a gazdasági liberalizmus ellenzője, megválasztása esetén az elnöki rendszerből egy arányosabb parlamenti rendszer irányába mozdítaná el Franciaországot. Ő egyébként abban bízik, hogy bravúros hajrával beverekszi magát az elnökválasztás második fordulójába.
Eric Zemmour, a radikális jobboldal másik kulcsfigurája, aki a bevándorlás-, illetve az iszlámellenességre építette kampányát, mintegy 9 százalékos támogatottsággal rendelkezik, ami a negyedik-ötödik helyre lehet elég a versenyben. Hasonló támogatottsági mutatókkal bír Valérie Pécresse, a jobbközép jelöltje is.
A többi jelölt, köztük Anne Hidalgo, Párizs baloldali polgármestere az esélytelenek nyugalmával várhatja a holnapi szavazást, melyen az előrejelzések szerint mintegy 49 millió választópolgár, a szavazásra jogosultak megközelítőleg 70 százaléka vesz majd részt.
Emmanuel Macron első elnöki mandátuma öt évében végig a népszerűségi lista élén állt, az elnökválasztási kampány során azonban nagyon feljött rá legfőbb kihívója, a Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen. A bevándorlással szembehelyezkedő Le Pen a francia vásárlóerő romlását állította kampánya homlokterébe, az általános forgalmi adó csökkentését ígéri megválasztása esetére.
Emmanuel Macron eközben a „szélsőjobb előretörése ellen” mozgósítaná a franciákat, hazugnak és rasszistának nevezve Marine Le Pent. Véleménye szerint az elnökválasztás tétje a patriotizmus, a haladás, Európa győzelme a befelé fordulással, a nacionalizmussal szemben.
Ha beigazolódik a papírforma, Macron és Le Pen rendkívül kiélezett harcot vívhat majd az államfői tisztségért április 24-én, az elnökválasztás második fordulójában. Kettejük csatájában a legfrissebb felmérések szerint Macron a szavazók 51-54 százalékára, míg Le Pen a voksok 46-49 százalékára számíthatna.
Marine Le Pen és pártja jó kapcsolatokat ápol a putyini Oroszországgal, a Nemzeti Tömörülés képviselői nem vettek részt az Európai Parlament Moszkvát elítélő határozatainak megszavazásában. A francia társadalom öt évvel ezelőtt összezárt az elnökválasztás második fordulójában annak érdekében, hogy Le Pen ne kerülhessen hatalomra. Kérdés, hogy adott esetben a történelem megismétli-e majd önmagát.