Az egészségügyi és az ezzel szorosan együtt járó gazdasági válság ellenére nőttek a magyar lakosság megtakarításai, egyre többen rendelkeznek egyre nagyobb megtakarításokkal - közölte a Budapest Bank saját kutatási eredményeire hivatkozva.
A pénzintézet reprezentatív felmérése alapján 2019 végén a válaszadók kétharmadának, idén májusban majdnem a háromnegyedüknek volt félretett pénze. A vagyoni helyzet javulását jelzi, hogy tavalyelőtthöz képest 7 százalékkal csökkent azok száma, akiknek 100 ezer forint megtakarításuk sincs. 6 százalékkal többnek lett ugyanakkor 100 ezer és 1 millió forint közti tartaléka, és 8 százalékkal többen vannak azok, akik 1 millió forintnál nagyobb megtakarítást halmoztak föl.
A legtöbben továbbra is a folyószámlájukon tartják a pénzüket lekötés nélkül, a készpénz szintén népszerű, de a megkérdezettek 40 százaléka rendelkezik befektetési jellegű megtakarítással. 37 százalék alkalmanként tesz csak félre, 34 százalék havi rendszerességgel, 15 százalék mindkettőt megjelölte, 13 százalék pedig azt jelezte, hogy nincs lehetősége megtakarítani. Akik összeget is mondtak, azok 40 százaléka havi 50 ezer forintnál többet spórol.
A járvány megváltoztatta a pénzügyi tudatosságot is. A válaszadók 32 százalék felelte, hogy változott a hozzáállása, és fontosabbnak tartja a megtakarítást, mint korábban. Ugyancsak szemléletváltást jelez, hogy 69 százaléka választana befektetésjellegű megtakarítást, ha nagyobb összeghez jutna, míg a folyószámlát csak 22 százalék, a készpénzt 14 százalék választaná.