Vona Gábor, a Második Reformkor elnöke hosszú Facebook-bejegyzésben szólalt fel amiatt, hogy Magyar Péter miniszterelnök gyakran nevezi „óellenzékinek” a korábbi ellenzéki pártok politikusait. Vona szerint a kifejezés használatában „lesajnáló pökhendiség, cinikusan vigyorgó szemhunyorítás” rejlik, amely igaztalanul mos össze sokféle pártot, politikust és teljesítményt.
Vona elismerte, hogy Magyar Péternek olyasmi sikerült, ami 2014-ben Mesterházy Attilának, 2018-ban neki magának, 2022-ben pedig Márki-Zay Péternek nem: legyőzni a NER-t. Ugyanakkor feltette a kérdést, vajon sikerült volna-e ez a győzelem, ha korábban mások nem vállalják tizenhat éven át a küzdelmet az akkor még erejük teljében lévő kormánypárttal szemben – a választ pedig határozott nemmel adta meg.
Reménytelen küzdelem volt, mégis vállalták
Vona szerint a korábbi évek küzdelme lényegesen nehezebb körülmények között zajlott: akkor még nem voltak influenszerek, akik mozgósíthatták volna a fiatalokat, az uniós források a gazdaságba ömlöttek, a Fidesz kampányait az Európai Néppárt vezetői is támogatták, a kormánypárti propaganda pedig újdonságként tömegeket győzött meg a karaktergyilkosságokról. Mindezek miatt a küzdelmet „lényegében reménytelennek” nevezte.
A pártelnök szerint Magyar Péter győzelme nem valósulhatott volna meg azok nélkül, akik korábban energiát és kockázatot vállaltak a rendszer elleni küzdelemben – nemcsak a korábbi miniszterelnök-jelöltekre gondolva, hanem az országgyűlési képviselőkre, polgármesterekre, önkormányzati képviselőkre, civil aktivistákra és újságírókra is, akiknek a harcát szerinte ma senki nem köszöni meg, sőt lesajnálják és megalázó hangnemben beszélnek róluk.
„Ha van egy rendszer, ami korrupt, aljas és elnyomó, ne küzdj ellene! Inkább szolgáld ki, használd ki, lapulj meg! Aztán ha elkezd összeomlani, ugorj elő, köpjél rájuk és ünnepeld az új hatalmat!” – írta Vona Gábor.
Elismeri: voltak megalkuvók is
Vona megjegyezte, hogy még a NER harmadik vonalában is dolgoztak olyan „politikai bulldogok” ciklusokon át, mint Magyar Péter. Elismerte, hogy az ellenzék soraiban is akadtak megalkuvók és a rendszerrel összejátszók, ugyanakkor szerinte a többség a legjobb tudása szerint küzdött a NER ellen.
Bejegyzését azzal zárta, hogy azok, akiket a propaganda éveken át támadott, és akik perek százaiban bizonyították be a hazugságokat, „adták a teflont a 2026-os kampányhoz”. Szerinte Magyar Pétertől korrektebb lenne, ha visszavenne a gúnyos önteltségből, és önreflexióval belátná, hogy hálával tartozik elődeinek. Végül megköszönte mindenkinek, aki 2010 óta „tisztességgel és becsülettel küzdött a rendszerrel szemben”, és bejegyzését így zárta: „Óellenzékiek, nyugodtan legyetek büszkék!”