Kármán András pénzügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében reagált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak ügyére. Elmondása szerint nemcsak személyi, hanem rendszerszintű változtatásokra is szükség van ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabban ellenőrizhető legyen a jegybank közpénzekkel való gazdálkodása.
A miniszter „Magyarország történetének legnagyobb bankrablásának” nevezte az ügyet, amelyben jelenleg is folyik a nyomozás. Mint írta, azon dolgoznak, hogy a magyar emberek pénze soha többé ne veszíthesse el közpénz jellegét.
„Matolcsyék az utolsó pillanatig azon dolgoztak, hogy közös nemzeti vagyonunkat saját és cimboráik magánvagyonává tegyék – a Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottságának tagjai pedig mindezt éveken át tétlenül tűrték, miközben munkájukért havi többmilliós tiszteletdíjat vettek fel.” – írta Kármán András.
Visszahívott delegáltak, új tagok
Kármán emlékeztetett, hogy júliusban visszahívta a Felügyelőbizottságból a két fideszes minisztériumi delegáltat, és helyettük új tagokat jelölt. Hozzátette, hogy nem csak személyi változásokra van szükség, hanem rendszerszintűekre is: tervezik a felügyelőbizottsági tagok javadalmazásának csökkentését, a minisztériumban pedig jelenleg is azon dolgoznak, hogy a lehető leghatékonyabbá tegyék az MNB közpénzekkel való gazdálkodásának ellenőrzését.
„Amikor az állam vagyonáról beszélünk, a közös pénzünkről beszélünk; amikor valaki az államot lopja meg, minden magyar embertől lop! A kormánynak pedig kötelessége mindent megtennie annak érdekében, hogy a közös vagyonunk a közös érdekeinket szolgálja” – fogalmazott a miniszter.
Törvénymódosítást egy és új ellenőrző szerv létrehozását tervezik
A bejegyzésben megosztott parlamenti felszólalásában Kármán elmondta, hogy pénzügyminiszterként új minisztériumi tagokat delegált a jegybank felügyelőbizottságába, a tiszteletdíjak csökkentése érdekében pedig törvénymódosítást fognak előterjeszteni. A pénzügyminisztérium emellett jelenleg is vizsgálja, hogyan lehetne megerősíteni az MNB közpénzekkel való gazdálkodásának ellenőrzését.
A miniszter megfontolandónak nevezte, hogy a legjobb nemzetközi gyakorlatot alapul véve létrehozzanak egy olyan ellenőrző szervet, amelynek irányítása közvetlenül a felügyelőbizottság alá tartozna. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy a jövőben a felügyelőbizottság hatásköre kiterjedjen az MNB alapítványaira és az ingatlanfelújításokat végző leányvállalataira is.