A súlyos aszály és a folyók drasztikus vízhozam-csökkenése miatt vízkorlátozást vezettek be a romániai Bihar megye több településén. A csapadékhiánnyal küzdő térségben a felszíni vizek és a talajvíz szintje is kritikus szintre süllyedt, ami a lakossági ellátás mellett a mezőgazdaságot is rendkívül súlyosan érinti -írja a Pénzcentrum.
Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának igazgatója kifejtette, hogy a Tisza vonala és a Királyhágó közötti terület jelenleg Közép-Kelet-Európa legszárazabb térsége. A súlyos vízhiány miatt nyolc Bihar megyei településen, köztük Székelyhídon, valamint Magyarremete és Papfalva községekben, illetve a hozzájuk tartozó falvakban éjszakára teljesen le kell állítani a vízszolgáltatást.
„A régióból már több mint egyévnyi csapadékmennyiség hiányzik, és a jelenlegi előrejelzések szerint legkorábban októberben vagy novemberben várható érdemi enyhülés.” – mondta Pásztor Sándor.
Kiszáradt patakok, alacsonyan állnak a folyók
A hegyvidéki területeken különösen drámai a helyzet, hiszen a patakok és a kisebb vízfolyások csaknem fele teljesen kiszáradt. A nagyobb folyókon is kritikus értékeket mértek a hidrológusok: a Sebes-Körös vízhozama Nagyváradnál a sokéves júliusi átlagnak mindössze a 17 százalékát éri el. A Fekete-Körösön a megszokott mennyiség tizedét, a Berettyón kilenc, míg a Fehér-Körösön mindössze öt százalékát regisztrálták az ilyenkor elvárható szintnek.
A rendkívüli szárazság a mezőgazdaságban is óriási károkat okoz. Az Arad Megyei Prefektúra jelentése szerint a búzaföldek mintegy harminc százaléka, azaz több mint 32 ezer hektár károsodott, és hasonló mértékű pusztulást regisztráltak a repcével, valamint a takarmány- és sörárpával bevetett területeken is.