Súlyos pénzügyi aránytalanságokra és a hazai úthálózat kritikus állapotára hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid a közösségi oldalán. A miniszter által ismertetett adatok szerint miközben az autópálya-koncesszió elképesztő összegeket emészt fel, a településeket összekötő alsóbbrendű fő- és mellékutak fenntartására alig jut forrás, ami miatt mára közel 20 ezer kilométernyi országos közút vár felújításra.
A számok mögött egyértelmű finanszírozási olló látható: a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) 2025-ben 410 milliárd forintot kapott az államtól mindössze 1200 kilométernyi autópálya üzemeltetésére, karbantartására és felújítására.
Harmincszor akkora hálózatra negyedannyi pénz jut
Ezzel szemben a több mint 30 ezer kilométer hosszú országos közúthálózat fenntartásáért, takarításáért és javításáért felelős állami vállalat, a Magyar Közút mindössze alig 100 milliárd forintból gazdálkodhatott.
Ez azt jelenti, hogy miközben a magánkézben lévő koncessziós cég kilométerenként hatalmas összegekből gazdálkodhat a sztrádákon, az állami utakra és a kistelepülések összekötő útjaira elenyésző forrás jut.
Vitézy Dávid kiemelte, hogy az elmúlt években összesen már 1000 milliárd forintot irányítottak át az autópálya-koncesszió finanszírozására. Ezzel párhuzamosan a Magyar Közút által felügyelt országos közutak jelentős részét egyszerűen hagyták leromlani.
A települések ezreit összekötő országos fő- és mellékutak állapota számos régióban tovább romlott az elmaradt beruházások miatt. A karbantartásra fordítható források jelenleg meg sem közelítik a valós műszaki igényeket, így a kátyúk és a szerkezeti hibák javítása helyett a hálózat kétharmada folyamatosan amortizálódik.