Gyökeres átalakítás előtt állhat a Terrorelhárítási Központ (TEK): több egymástól független forrás szerint a szervezetet olyan formában, ahogyan eddig ismertük, felszámolják – értesült a Telex. A Belügyminisztérium a lap megkeresésére annyit közölt, hogy a rendvédelmi szervek működését érintő végleges jogszabály-módosítási tervezet még nem készült el, a szakmai egyeztetések folyamatosan zajlanak.
A TEK sorsában várható fordulatot Magyar Péter kormányának intézkedései előlegezték meg: a miniszterelnök már a hivatal átvétele után bejelentette, hogy a személyi védelmét a Készenléti Rendőrség, nem a TEK látja el, majd május végén felmentette pozíciójából Hajdu János főigazgatót, aki 2010 előtt Orbán Viktor személyi testőreként dolgozott. Orbán Viktor a menesztést „komoly kockázatnak" nevezte Magyarország biztonságára nézve.
Terrorfelderítés az NNI-hez, új név a TEK-nek
A Telexhez eljutott információk szerint a javaslatok között szerepel, hogy a terrorfelderítés a TEK-től a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) kerül – ezzel a szervezetet egyik legfőbb feladatától fosztanák meg. A másik két fő TEK-feladat, a személyvédelem és a műveletek (elfogások) esetében az ehhez hasonló egységeket összevonnák, bár a személyvédelemnél sok a nyitott kérdés. Valamennyi forrás megerősítette: ha szervezetként meg is marad a TEK, nevét biztosan megváltoztatják, mivel az „politikailag terhelt". A szervezet megítélésén az sem javított, hogy az „aranykonvoj"-ügyből TEK-esek is kivették részüket, köztük az azóta menesztett Hajdu.
Az átalakítás technikai nehézséget is jelent: a TEK megalakulása óta hibrid szervezet, amelyre egyszerre vonatkozik a nemzetbiztonsági és a rendőrségi törvény. Szintén jelentős változás lehet, hogy az NNI kikerülhet a Készenléti Rendőrség alól, ahova Pintér Sándor akkori belügyminiszter helyezte 2012-ben. Pósfai Gábor jelenlegi belügyminiszter a Telex értesülései szerint a régi állapotot állítaná vissza, vagy legalábbis kivennéaz NNI-t a Készenléti Rendőrség alól. A külföldi terrorelhárítási partnerszervekkel a TEK megalakulása óta a TEK épített ki kapcsolatot – az ebből érkező információk tehát jelenleg a TEK-hez, nem a titkosszolgálatokhoz futnak be, ami az átszervezést tovább bonyolítja.