Júliustól megtiltják az elektromos rollerek és más elektromos közlekedési eszközök használatát Hajdúszoboszló turisztikai övezetein, sétányain, parkjaiban, valamint iskolák, rendelők és a piac környékén – számolt be az RTL Híradó. A korlátozás az e-gördeszkákra, e-biciklikre és segwayekre is vonatkozik; ezeket az eszközöket az érintett területeken csak tolva vagy kézben vive szabad közlekedtetni.
Czeglédi Gyula polgármester szerint a döntést a megnövekedett balesetszám és a rengeteg beérkező panasz tette elkerülhetetlenné. „Hamarosan itt van az idegenforgalmi csúcsszezon, és szeretnénk ezeket a veszélyhelyzeteket minél inkább csökkenteni" – indokolta a lépést. A városban sebészként is dolgozó önkormányzati képviselő, Kerekes László hozzátette: a balesetek nem kizárólag fiatalokat érintenek.
„Nagymama az unokájával esett el rollerrel, tehát azért nem csak a fiatal korosztályra jellemző, hanem idősebbeknél is előfordul." – Kerekes László, hajdúszoboszlói képviselő
Az RTL beszámolója szerint országosan is nőtt a rollerbalesetek száma, és egyre súlyosabb következményekkel járnak. Idén már két 14 év alatti gyerek halt meg Budapesten rollerbalesetben, egy 13 éves gyermek pedig kómában fekszik. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a balesetszámok miatt még az általános KRESZ-módosítás előtt külön hozzányúlna a rolleres szabályokhoz. „Várhatóan a következő hetekben fogja a kormány tárgyalni, hogy a KRESZ-t ne egy lépcsőben módosítsuk, hanem kettőben, gyorsan lépjünk roller ügyben" – mondta a miniszter.
Hajdúszoboszlón főként közteresek járőröznek majd a rollermentes zónákban, a szabálysértőket helyszíni bírsággal sújthatják. A polgármester hangsúlyozta: a cél nem a pénzbírság, hanem a tudatosítás – amelyet óvodai és iskolai oktatással, illetve új tiltótáblák kihelyezésével kívánnak elérni.