Fleck Zoltán jogtudós, az ELTE oktatója a kormányoldal célkeresztjébe került egy Tisza Párt-rendezvényen elhangzott kijelentése miatt. A jogász egy nyilvános beszélgetésen azt mondta: akár fenyegetéssel is rá kellene venni az államfőt, hogy ellenzéki győzelem esetén a győztes pártnak adjon kormányalakítási megbízást – hozzátéve, hogy „forradalomra van szükség, nem kormányváltásra”.
A kijelentésre először Sulyok Tamás köztársasági elnök reagált, aki éles hangú nyilatkozatában alkotmánysértőnek és erőszakra buzdítónak nevezte Fleck szavait. A köztársasági elnök úgy fogalmazott:
„Demokráciát követel, miközben társadalmi szintre emelt közös bűncselekményre szólít fel.”
Majd feltette a kérdést:
„Mit szeretne, Fleck Kolléga? Utcai harcot, forradalmat?”
Bayer Zsolt: „Azonnal kirúgni ezt a rohadékot!”
A kormányhoz közel álló Bayer Zsolt még ennél is keményebb hangot ütött meg. A Magyar Nemzetben megjelent írásában „elmebeteg, rohadék gazembernek” nevezte Fleck Zoltánt, és nyíltan követelte az egyetemről való eltávolítását:
„Azonnal kirúgni az ELTE jogi karáról ezt a rohadékot!”
A publicista szerint Fleck kijelentése nemcsak szakmai, hanem erkölcsi szempontból is elfogadhatatlan, és felvetette azt is, hogyan lehetséges, hogy az állam által fenntartott egyetemen „egy potenciális leninfiú oktathat”. Véleménye szerint Fleck nem jogtudós, hanem „egy gátlástalan barom”, akinek semmi keresnivalója az akadémiai közegben.
Feszültség a politikai és akadémiai terek határán
Fleck Zoltán korábban többször is részt vett közéleti vitákban, és nyíltan bírálta a Fidesz alkotmányozási gyakorlatát. A legújabb megszólalása azonban politikai oldalról olyan szintű ellenreakciót váltott ki, amelynek hatása túlmutathat egyéni felelősség kérdésén.
Az ügy most a tudományos szabadság és a politikai befolyásolás határvonalát is próbára teszi, különösen az állami fenntartású egyetemek kontextusában. Az ELTE egyelőre nem reagált hivatalosan a történtekre.