Június 30. és július 3. között teljesen lezárják a Debreceni Nemzetközi Repülőteret futópálya-karbantartás miatt – közölte a Debrecen International Airport Kft. a haon.hu megkeresésére. A tájékoztatás szerint a reptér ez idő alatt sem fogadni, sem indítani nem tud járatokat, a forgalom tehát néhány napra teljesen szünetel.
A lezárás 2025. június 30-án 11:30-kor kezdődik és július 3-án 16:00-kor ér véget. A közlemény szerint preventív karbantartásról van szó, amelynek célja a repülőtér hosszú távú és biztonságos működésének biztosítása. A munkálatok során javítják a futópálya állapotát, megelőzve a nyári extrém hőség okozta sérüléseket.
A reptérüzemeltető szerint az időzítés sem véletlen: a pünkösdi hétvégén tapasztalt forróság alapján előreláthatóvá vált, hogy a tavalyihoz hasonló hőkárok is bekövetkezhetnek, ezért döntöttek úgy, hogy még a nyári csúcsidőszak előtt elvégzik a szükséges karbantartást.
Az utasoknak érdemes előre tájékozódniuk és a repülőtér hivatalos felületein keresni a legfrissebb információkat. A korlátozás azokat is érinti, akik Debrecenből terveztek utazni vagy ide érkeztek volna járatokkal a megadott időszakban.