Egy érdi Facebook-csoportban heves vitát váltott ki egy édesanya bejegyzése, amelyben a védőnői rendelő mosdójának vállalhatatlan állapotára panaszkodott. Ám az önkormányzat és a kórház egymásra mutogat, míg a népegészségügyi szervek hallgatnak - számolt be róla az Átlátszó.
„Az, hogy az ember elmegy egy védőnői vizsgálatra, és ilyen körülmények fogadják, az vállalhatatlan. Éves státuszvizsgálatra vittem a gyermeket a védőnőhöz. Ekkor a gyermeknek használnia kellett volna a mosdót. Borzasztó körülmények voltak, nagyon koszos volt a vécé, vécépapír volt a földön. Semmihez nem mertünk hozzányúlni, mert olyan kosz és mocsok volt.” - írta az Átlátszó.
Az édesanya hozzátette: „Mikor rákérdeztem, azt a választ kaptam, hogy ezt a problémát már jelezték, de megoldás egyelőre nincs. Én nem gondolom, hogy a takarítás a védőnő feladata lenne.”
Hasonló tapasztalatokról számolt be egy másik megkérdezett is:
„A mosdó egy jó ideje használaton kívüli állapotban van, nagyon koszos. Mi sem akartuk használni, csak elfogyott a zsebkendőm és benéztem, hátha ott van papír. Nagyon sajnálom, hogy ilyen állapotok vannak. Szerintem minden orvosi rendelőbe szükség volna takarítónőre, mert nem gondolom, hogy ez az asszisztensek és doktornők feladata lenne.”
Az önkormányzat és a kórház egymásra mutogat
A Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház szerint az ingatlanüzemeltetés és a közös használatú helyiségek takarítása a helyi önkormányzat feladata.
Azonban az önkormányzat ezt másként látja: szerintük a kórházzal kötött szerződés értelmében a takarítási feladatok a kórházat terhelik, mivel az önkormányzat ingyenes használati jogot biztosított számukra.
Államosított védőnői ellátás és elmaradó kifizetések
A probléma hónapok óta fennáll, hiszen a védőnői szolgálatot 2023-ban államosították. A védőnők már a megyei kórházak alkalmazottai, ám az önkormányzatok és az egészségügyi intézmények közötti együttműködés továbbra is nélkülözhetetlen lenne.
A szerződés szerint az önkormányzat 2023. december 31-ig vállalta a védőnői telephelyek üzemeltetését, de a költségeket a kórháztól várta. Az önkormányzat állítása szerint a közüzemi számlákat továbbították a kórháznak, de azokat az intézmény nem térítette meg. A helyzet miatt a Városgazda nevű önkormányzati szervezet ideiglenesen átvállalta a takarítást, ám a kórház nem fizeti ki ennek költségeit.
Az érdi önkormányzat továbbra is fizeti a számlákat, elmaradása nincs, ám a helyzet továbbra is bizonytalan. Az egyik telephelyen egy asszisztensnő takarította a mosdót, amikor az újságírók a helyszínen jártak.
A takarítatlan védőnői helyiségek ügye nem egyedi eset, hanem egy rendszerszintű probléma része. A védőnői szolgálatok államosítása után az önkormányzatok és kórházak közötti felelősségi körök nem egyértelműek, a költségeket az állami kórházak nem vagy csak késve térítik meg.
Miközben az önkormányzat és a kórház egymásra mutogat, a védőnői rendelőkben a higiéniai állapotok továbbra is kifogásolhatók, és az ott dolgozók, illetve a szülők kénytelenek szembesülni a következményekkel.