Az Európai Ügyészség (EPPO) továbbra is vizsgálja a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyét, annak ellenére, hogy a magyar Legfőbb Ügyészség mindent megtesz, hogy elkerülje az EPPO beavatkozását - írta a Népszava. A lombkoronasétány projektje nettó 60 millió forint uniós forrásból valósult meg, de az erdőt később tarra vágták körülötte, ami nagy felháborodást váltott ki.
Tine Hollevoet, az EPPO szóvivője a Népszava kérdésére elmondta: „Az Európai Ügyészségnek akkor kell döntenie hatáskörének gyakorlásáról, ha csalást követnek el az EU-n kívüli országoknak, vagy a nem részt vevő tagállamoknak - köztük Magyarországnak - juttatott uniós forrásokkal kapcsolatban.”
Az EPPO korábbi leveléből, amelyet a Transparency International Magyarországhoz (TI) juttattak el, kiderült, hogy a 2017 és 2022 között Magyarországon és Belgiumban elkövetett pályázati csalás miatt folyik a vizsgálat.
A magyar Legfőbb Ügyészség azzal reagált az EPPO nyomozására, hogy: ,,mivel Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, - az EPPO nem járhat el”. Ugyanakkor az EPPO álláspontja szerint, mivel az unió központja Brüsszelben van, a közösségi büdzsét károsító magatartások elkövetésének helye is Belgium, így az EPPO akár ott is vádat emelhet.
Az EPPO jelenlegi nyilatkozata megerősíti, hogy a szervezet továbbra is nyomozni fog az ügyben, függetlenül attól, hogy Magyarország nem tagja az EPPO-nak. Az EPPO szerint „Ez az eset áll fenn, ha a bűncselekményt az Európai Ügyészség körzetén kívül követi el egy részt vevő tagállam állampolgára, vagy ha a kár Belgiumban keletkezik.”
Az EPPO és a Legfőbb Ügyészség közötti együttműködés technikai részletei még nem teljesen tisztázottak, de lehetséges, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vagy az Europol is részt vesz majd a nyomozásban.