Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Hajóbaleset Verőcénél - A parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után

10perc/MTI
2024. 05. 19.
Hajóbaleset Verőcénél - A parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után

A balesetben vélhetően egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. A balesetben ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek.

A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait - közölte az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap délben az MTI-vel.

Dóka Imre azt írta, a vasárnap reggeli adatok szerint a fővárosból, Pest vármegyéből (Vác, Szentendre, Szigetszentmiklós, Érd, valamint a FER tűzoltóság kishajója) és Bács-Kiskun vármegyéből (Baja), valamint az OKF állományából a hivatásos katasztrófavédelem csaknem 90 emberrel és 31 technikai eszközzel vesz részt a keresésben.

A hivatásos egységek munkáját önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatják. A Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat, Bács-Kiskun vármegyéből a Petőfi Mentőcsoport két búvára, a Leányfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve a Lupai Önkéntes Tűzoltó Egylet több tagja is részt vesz a kutatásban - ismertette a szóvivő.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója vasárnap kora reggel a Megyeri híd közelében megtalálta a vízen úszó roncsot, amelyet az újpesti kikötőbe vontatott. A jármű maradványait a rendőrség és a közlekedési hatóság vizsgálja - tudatta Dóka Imre.

A kutatás-mentés során eddig két áldozatot emeltek ki a vízből.

A katasztrófavédelem a Dunán vasárnap délelőtt 12 kishajóval és 3 drónnal keresi az eltűnteket. A mentőegységek váltásokban folyamatosan dolgoznak.

Ezt lehet tudni eddig a verőcei hajóbalesetről

A BRFK tájékoztatása szerint szombat éjszaka arról érkezett bejelentés, hogy a 12-es főút mellett Verőcénél egy vérző fejű férfit találtak, akivel nehéz kommunikálni. A rendőrök kimentek a helyszínre, meghallgatták a sérültet, és arra következtetésre jutottak, hogy a férfi egy vízi baleset áldozata.

A rendőrök a katasztrófavédelemmel és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársaival azonnal megkezdték a környék átkutatását, ebbe drónokat is bevontak, a keresés vízről és szárazföldről egy időben zajlott.

Nem sokkal később egy férfi holttestét találták meg Verőcétől délre a Duna-parton, majd órákkal később egy női holttestet is találtak a Megyeri hídnál a Dunán, továbbá találtak egy sérült kis géphajót is.

A rendőrök azt is megállapították, hogy az érintett időszakban a térségben egy szállodahajó tartózkodott, amelyet Komáromnál megállítottak, és megállapították, hogy az oldala sérült. 


A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A folyamatban lévő nyomozásba informatikai és hajózási szakértőket is bevontak. A nyomozás célja annak megállapítása, hogy terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség a baleset bekövetkeztéért - tudatta a rendőrség.

Főkép forrása:
Wikimedia Commons/Christo
Címkék:
#Baleset

További cikkek