A három éve vasalódeszkás videójával országosan ismertté vált tornatanár, Vezsenyi László 32 év után hagyja ott a pedagóguspályát – írta a HVG360. A pedagógus a lapnak adott interjújában kijelentette, már messze nem annyira megalázó külföldön például mosogatni, mint Magyarországon megalkuvó és gyáva pedagógusnak lenni.
Vezsenyi László története gyorsan bejárta az országot. A kreatív tornatanár egy vasalódeszkán oktatta úszásra a diákjait, a humoros videó után azonban eltiltották a tanítástól. Azt nem árulta el, hogy mihez fog ezután kezdeni, de közölte, hogy „én nem gondolok alantasnak semmilyen munkát.”
Az biztos, hogy a közoktatásba nem lép vissza, és ezt nem is tudná megtenni, mert „a hosszú kezek utánanyúlnak mindenkinek”, az egyházi iskolákban pedig „még rosszabb a helyzet”, magániskola pedig „nem is nagyon van errefelé”.
Amikor felmondása okairól kérdezték, Vezsenyi László közölte, hogy nem a vasalódeszkás videója óta rázúduló politikai támadások, vagy az alacsony bér miatt távozik, hanem főleg a társadalom és a tanárok közönye miatt.