Idén Igó Éva Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kapta az Iglódi István-emlékgyűrűt.
Meglepetéssel zárult a Vígszínház Kabaré című előadása 2023. május 16-án a Vígszínházban. A tapsrend közben ugyanis Iglódiné Fábry Zsuzsa és Rudolf Péter ünnepélyesen bejelentette, hogy idén Igó Éva Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kapja az Iglódi István-emlékgyűrűt – adta hírül a Vígszínház közösségi oldala.
Iglódi Istvánról, a Pesti Magyar Színház – korábbi Nemzeti Színház – 2009-ben elhunyt igazgatójáról elnevezett díjat özvegye, Iglódiné Fábry Zsuzsa alapította 2011-ben, hogy ezzel is ápolja férje emlékét. Az elismerést minden év májusában olyan színművésznek adják át, aki szoros kapcsolatban volt a legendás színésszel, színházigazgatóval, rendezővel.
Igó Éva a Kabaré című előadás tapsrendje közben vehette át az emlékgyűrűt Fotó: facebook/Vígszínház
Az Iglódi-emlékgyűrűt az alapítás óta Kubik Anna, Rancsó Dezső, Auksz Éva, Jegercsik Csaba, Soltész Bözse, Méhes László, Pápai Erika, Őze Áron, Gregor Bernadett és Cserna Antal vehették át. A díjátadás az utóbbi években teljes titokban szerveződik, így a díjazott valóban csak az átadás pillanatában tudja meg, hogy ő kapta az elismerést.
Igó Éva a Kabaré című előadás tapsrendje közben vehette át az emlékgyűrűt. Iglódi István többször rendezte Igó Évát, többek között a Vígszínház 1987-ben bemutatott Csókos asszony című előadásban, amiért a művésznő elnyerte az Emerton-díjat. A közös munkák során mély és meghatározó szakmai kapcsolat alakult ki közöttük.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!