Ekkor már mindenki tudta, közel a háború vége, az emberiség egyik legbetegebb eszméje felett éppen diadalt aratnak a szövetségesek. Berlin már romokban hevert, és amikor április 29-én a szovjet 3. csapásmérő hadsereg 79. lövészhadteste megkezdte a szimbolikus jelentőségű Reichstag épületének ostromát, mindenki abban reménykedett, a világ addigi legpusztítóbb világégésének a vége kézzel foghatóvá vált Európa és a világ nagy része számára.
1945. április 30-án kora reggel a szovjet 3. csapásmérő hadsereg SZMERS felderítőszázada parancsot kapott, hogy haladéktalanul törjön át a folyamatosan becsapódó gránátok miatt sötét, vészjósló füstfelhőbe burkolódzó kormányzati negyed, pontosabban a rommá lőtt Birodalmi Kancellária irányába. A válogatott katonákból álló alegységre nem kevesebb várt, mint az, hogy fogják el élve Adolf Hitlert. A parancs magától Georgij K. Zsukov marsalltól származott, ugyanis az úgynevezett Führerbunkerből menekülő szakács – akit elfogtak a Vörös Hadsereg katonái – elárulta, a náci fenevad nem menekült el Berlinből.
Amíg az egyik támadás meghozta a várt eredményt, ugyanis április 30-án – miközben a kormánynegyedben, a Brandenburgi kapunál és a Wihelmstrassén még folyt az öldöklő küzdelem – a 150. lövészhadosztály rohamjárőrei 12 óra 45 perckor kitűzték a vörös lobogót a Reichstag tetejére.
A különleges egység katonái viszont nem tudták teljesíteni Zsukov parancsát, ugyanis Adolf Hitler és akkor már a felesége, Eva Braun a halálba menekült: délután fél négy körül mindketten ciánkapszulát vettek be, míg a Führer főbe is lőtte magát. A holttestüket a szovjet katonák megérkezése előtt a Hitler mellett maradt katonái elégették egy bombatölcsérben. De a lényeg az volt, Berlin elesett – igaz, csak május 2-án tették le a fővárost védő utolsó német egységek a fegyvert – és Hitler pedig halott volt.
Hitler április 29-én kedvenc németjuhász kutyáján tartotta meg a főpróbát. Blondi megkapta az előkészített méregkapszulából az egyiket, és rövid időn belül kimúlt Fotó: Wikipedia
Nézzük, hogy milyen katonai erők néztek szembe egymással a berlini csata kezdetén. A Vörös Hadsereg három frontja összesen 2 és fél millió főt, benne 2.062.100 harcoló – beleértve 155.900 lengyel – katonát, tartalékokkal együtt 6250 harckocsit és önjáró löveget, 41.600 löveget és aknavetőt, valamint 7500 repülőgépet vont össze. A lengyel 1. és 2. hadsereg összesen 10 gyaloghadosztályból, egy harckocsihadtestből és egy lovasdandárból állt. A három szovjet front a lövészgyalogság páncélos-támogatására 16 önálló harckocsi vagy önjáró tüzérdandárt, valamint 83 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérezredet vethetett be a harcok során.
Velük szemben a Wehrmacht és az SS megközelítőleg 1 millió német katonát és Volksstrum-harcost állíthatott szembe, akiket 1519 harckocsi és rohamlöveg, valamint 9303 löveg és aknavető támogatott. Német levéltári adatok szerint a Visztula Hadseregcsoport 9. hadserege április 16-án 502 bevethető és 33 harcképtelen páncélossal, 3. páncéloshadserege pedig 174 bevethető és 11 harcképtelen páncélossal rendelkezett. A Közép Hadseregcsoport 4. páncéloshadseregének állományában 638 bevethető és 70 harcképtelen harckocsi és rohamlöveg volt. A Visztula Hadseregcsoportot a 6. légiflotta részei mintegy 300 repülőgéppel támogatták.
A számokat látva döbbenetes erőfölény volt a szovjetek oldalán, ám a németek Berlint védve elképesztő módon harcoltak, mert egyrészt pontosan tudták, mi vár rájuk a fogságban, másrészt már tudták azt is, hogy a szovjet hadsereg katonái miként viszonyulnak a németekhez, akiket egy emberként tartottak felelősnek minden ellenük elkövetett borzalomért.
A veszteségek elképesztőek voltak: a szovjeteknek 80 ezer katonájuk halt meg vagy tűnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, míg a német oldalon mintegy 125 ezren haltak meg, 200 ezernél többen sebesültek meg, ugyanakkor az egykor büszke fővárost szinte a földdel tették egyenlővé Fotó: Wikipedia
Különösen heves harcok folytak a berlini földalatti alagútjaiban, a csatornarendszerben, illetve a fontosabb német harcálláspontok és középületek birtoklásáért. Számtalan szovjet harckocsi is elpusztult, többségük a páncélöklöknek esett áldozatul. Ugyanis a Hitlerjugend tagjai – Hitler utolsó fanatikus hívei – különösen veszélyes harckocsipusztítók voltak, alig 50 méterről lőttek, és a legtöbbször egy lövésnek elegendőnek kellett lenni. Érdekes, hogy később, 1956-ban a szovjetek ugyanígy rengeteg harckocsit veszítettek a magyar felkelőkkel vívott budapesti harcokban, ahol nem páncélöklökkel, hanem meggyújtott, benzinnel töltött üvegekkel, az úgynevezett Molotov-koktélokkal okoztak rengeteg kárt a szabadságharcosok.
Május 2-án a Berlin védelmét irányító Helmuth Weidling tábornok előbb tűzszünetet kért, majd 8 óra 23 perckor Zsukov marsall főhadiszállásán megadta magát. A szovjet ágyúk délután 3 órakor hallgattak el, a városra az egykori visszaemlékezések szerint fülsüketítő csönd ereszkedett. A veszteségek elképesztőek voltak: a szovjeteknek 80 ezer katonájuk halt meg vagy tűnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, míg a német oldalon mintegy 125 ezren haltak meg, 200 ezernél többen sebesültek meg. Az egykor büszke fővárost pedig a földdel tették egyenlővé.
A teljes cikket a moszkvater.com oldalon olvashatják el.
