Pünkösd ünnepét ülte a török megszállta Buda keresztény lakossága 1578. május 19-én. Nagy volt a szárazság azon a tavaszon, a föld jó ideje nem látott esőt, így nyilván mindenki megörült, amikor délután sötét felhők gyülekeztek az égen, éjjel pedig dörgés, villámlás kíséretében megérkezett a zápor. Éjfél körül viszont olyan robbanás hasított az éjszakába, amilyen mennydörgés nem produkálhat: valószínűleg villám csapott a Zsigmond palotája előtt álló toronyba, és felrobbant az ott tárolt hatalmas mennyiségű puskapor.
Szamosközy István krónikája szerint egy hosszabb ideje tartó szárazság utáni viharban történt a szerencsétlenség, és a felrobbant toronynak „czímertorony” volt a neve. A robbanás erejét az egykorú leírások úgy jellemzik, hogy néhány nehezebb ágyút is a Dunába vetett, az ott található hidat is szétrombolta, de még a messzebb fekvő Rákos-mezőre is sűrű por szállt.
„Vala egy torony az várba Zsigmond palotája mellett, kinek Címer torony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az mennykű. Nagy fényességgel jött az kű alá, mint egy lámpás; ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala. Az Szent István tornya és palotája és temploma és az Csonka torony megmaradtának. Igen sok keresztyén rab volt az Csonka toronyban, ötszázig való, harmincnégyet vesztett az kű bennek, kik az torony tetein aláhullottak” olvasható Szamosközy István krónikájában.
Az áldozatok számáról eltérő feljegyzések vannak. A velencei követ 2000, az egri püspök 5000, Gyulaffy Lestár már 6000 halottról ír, mégis a kisebb számok tekinthetők hitelesnek. Szamosközy így ír: „…az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkét száz veszett akkor.” Az áldozatok számának alacsonyabb voltát támasztja alá az a tény is, hogy az 1686. július 22-i hasonló robbanáskor 1500 halottról tudunk.
A helyreállítási munkákat közel kétezer ember végezte, közöttük 200 kőműves. A munkák finanszírozására különadót vetettek ki. A robbanást követően bár a helyreállításért mindent megtett, Szokollu Musztafa pasa selyemzsinórt kapott a szultántól, s bár lázadni próbált a halálos ítélet ellen, 1578. szeptember 30-án kivégezték.
A selyemzsinór volt a török uralkodó osztály halálos ítélete: megfojtották, mert előkelők vérét tilos volt ontani. A végrehajtásért egy külön tiszt, a kapudzsi basi felelt, ő kapta meg a szultántól a parancsot. Felkereste az elítéltet, és közölte vele a döntést. Fellebbezésnek, halasztásnak helye nem volt, de az áldozatnak joga volt végrendelkezni, és ha épp jelen voltak a rokonai, tőlük elbúcsúzhatott. Ezután a kapudzsi basi kihirdette az ítéletet, az erről szóló okiratot az elítélt fejére tette. Ezután két segítője látott munkához: egy két oldalról meghúzható hurkot helyeztek az elítélt nyakába, és ketten kétfelé húzva megfojtották.
