Szoboszlai Dominik biztosan, míg lipcsei csapattársa, a kézközépcsont-törést szenvedett Willi Orbán valószínűleg nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken.
Ugyan pár héttel ezelőtt még bizakodóbb volt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ám mostanra kissé feketébben látja a közeljövőt az olasz szakvezető. Marco Rossi az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, jövő pénteken hirdet keretet a soron következő három vb-selejtezőre – idegenben San Marino és Andorra, míg hazai pályán Lengyelország –, ám egyrészt örül annak, hogy a futballisták többsége játékban van, ugyanakkor két alapemberre biztos nem számíthat a rendkívül fontos selejtezőkön.
Willi Orbannak eltört a kézközépcsontja, amit ma délelőtt már meg is műtöttek Fotó: Twitter
Ráadásul mindketten az RB Leipzig játékosai. A télen a német sztárcsapathoz igazoló Szoboszlai Dominik az ágyéksérülése miatt idén még nem lépett pályára, azaz nincs játékban, így pedig nem jöhet szóba a válogatottnál. Csapattársa, az idén több fontos gólt szerző Willi Orbán pedig súlyos sérülést szenvedett. A belső védőnek eltört a kézközépcsontja, amit ma délelőtt már meg is műtöttek. Rossi ugyanakkor hozzátette, a nemzeti együttes a tavaly őszi mérkőzései során bebizonyította, hogy bárkit pótolni tud, még ha ez nem is könnyű feladat.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!