394.25 Ft

369.98 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Kultúra

Már a 10 millió forintot is meghaladta a Miskolci Nemzeti Színház megmentésére fordított adomány

10perc.hu
2022. 11. 27.

A Miskolci Nemzeti Színház jótékonysági mackóvásárt hirdet december 3-án 10 és 14 óra között, ahol Arnóczki Istvánné Guiness rekordot döntő 20.367 darab plüssmacijaira lehet licitálni.

A közel 200 éves Miskolci Nemzeti Színházat bezárás fenyegeti a megemelkedett távhő- és energiaárak miatt. Miskolc polgárai összefogtak, hogy megmentsék az intézményt, és e célból már több mint 10 millió forint gyűlt össze.

Ahhoz, hogy a színház a jövőben is működhessen, szükség van vállalkozások támogatására is. Veres Pál, Miskolc polgármestere és Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója közös levélben kérte Miskolc, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye meghatározó gazdasági szereplőit, hogy támogassák, segítsék a teátrum jövő évi működését - írja a Deszkavizio.

Az adománygyűjtés októberben indult, és több mint 10 millió forint gyűlt össze a rezsiköltségek fedezésére. A Miskolci Road Cycling Club közösségi kerékpározás keretében fél millió forintot gyűjtöttek, amit a miskolci színháznak ajánlottak fel.


A közel 200 éves Miskolci Nemzeti Színházat bezárás fenyegeti a megemelkedett távhő- és energiaárak miatt     Fotó: Deszkavízió/Éden Vera


Veres Pál szerint „Példaértékű összefogásnak lehetünk szemtanúi, amire nem csak Miskolcon, hanem az egész országban büszkék lehetünk. Ha nem vigyázunk a kultúrára, bajban leszünk, éppen ezért biztatok mindenkit, hogy csatlakozzon a támogatókhoz, ne hagyják, hogy a válság hullámai átcsapjanak színházunk óratornya felett!”.

„Bármennyi is gyűlik össze, nekünk abból kell megoldani, hogy januárban és februárban is játszani tudjunk. És meg fogjuk oldani. A nézőkért. A miskolciakért. Ebben a városban nagyon sok mindenre lehet büszkének lenni. De amire a legbüszkébbek ennek a városnak a polgárai, az az, hogy kétszáz évvel ezelőtt itt nyitott meg az akkori Magyarország első kőszínháza, abból a pénzből, melyet a város lakói adtak össze, forintot forint mellé rakva. Ezért nem hagyhatjuk, hogy ez a színház bezárjon. Büszkévé kell tennünk az elődeinket”- tette hozzá Béres Attila.

A Miskolci Nemzeti színház jótékonysági mackóvásárt hirdet december 3-án 10 és 14 óra között, ahol Arnóczki Istvánné Guiness rekordot döntő 20.367 darab plüssmacijaira lehet licitálni. Arnóczki a bevételt pedig a színház javára ajánlja fel - írták Facebook oldalukon.

Főkép forrása:
jegy.hu
Címkék:
#színház

További cikkek