A címvédő mindössze egy vereséggel zárta a 2021-es bajnoki szezont, míg a férfi Euroligában a legjobb négy közé került a magyar légióst is foglalkoztató Barcelona.
Ahogy arra számítani lehetett, a Sopron Basket női kosárlabda csapata egészen kiváló szezont teljesítve megnyerte a magyar bajnoki címet. A címvédő nyolc ponttal 62-54-re nyert a Szekszárd vendégeként a női kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és 14. aranyérmét gyűjtötte be. A Sopron és a Szekszárd harmadszor vívott NB I-es döntőt, előbbi 2017-ben 3-1-re, egy évvel később pedig 3-0-ra diadalmaskodott.
Egy biztos, a Sopron megérdemelte a zsinórban hatodszor elnyert bajnoki címet, ugyanis veretlenül zárta az alapszakaszt, majd a play off meccsein sem talált a pályán legyőzőre, és egyedül a döntőben szenvedett 72-69-es vereséget az első szekszárdi találkozón. A csapat ráadásul a Magyar Kupát is megnyerte, míg a nemzetközi téren az Euroligában ismét bejutott a Final Four-ba, ahol aztán a negyedik helyet szerezte meg.
Hangáék igencsak megünnepelték az öltözőben, hogy a Barcelona bejutott a Final Four-ba Fotó: Facebook/Hanga Ádám
A Hanga Ádámot is foglalkoztató Barcelona 79-53-ra legyőzte az orosz Zenit együttesét a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntős párharcának ötödik mérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb négy közé. Hanga hét ponttal, egy lepattanóval és egy assziszttal járult hozzá a Barcelona sikeréhez. A legjobb négy közé a Barcelonán kívül a CSZKA Moszkva, a Milano, valamint az Anadolu Efes jutott.
A magyar férfi kosárlabda bajnokság elődöntőjében mind a Szeged, mind pedig a Debrecen egyenlíteni tudott hazai pályán, így a három győzelemig tartó küzdelemben 1-1-re áll mindkét elődöntő. A szegediek a címvédő Falcót verték 96-92-re, míg a DEAC 9486-ra verte a Szolnokot.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!