A hétvégén rendezik meg az év első hazai karate versenyét, a Hayashi Magyar WKF Karate Liga sorozat második fordulóját.
Egy hosszabb szünetet követően immár a karatésok is elkezdik a versenyszezonjukat, hiszen számukra is a tokiói olimpia lesz a fő viadal 2021-ben. A hétvégén megrendezendő újpesti viadalon több, a nyári ötkarikás játékokon való részvételre hajtó magyar karatés is tatamira lép, ugyanúgy, mint az utánpótlás korosztályok versenyzői.
Az olimpiai pontszerző sorozatban a legelőkelőbb helyen álló magyar, az Eb-ezüstérmes, Európa Játékok-bronzérmes Hárspataki Gábor is Újpesten kezdi idei versenyszezonját. Rajta kívül szintén nevezett a versenyre a formagyakorlat versenyszámok két hazai legjobbja, Nagy Botond (főképünkön) és Sterck Laura, a tavaly februári budapesti korosztályos Eb-n az U21-esek mezőnyében diadalmaskodó Baranyi Zsófia, akárcsak Bartha Nikola, Molnár Dániel és György Dániel, akik mindannyian a párizsi olimpiai kvalifikációs tornára és a tokiói részvételre pályáznak.
A hétvégén az utánpótlás mezőnye is tatamira lép az újpesti dzsúdóteremben Fotó: Magyar Karate Szakszövetség
„Válogatottjaink most hétvégén tehetik meg az első lépéseket, amivel megkezdik a visszatérést a nemzetközi vérkeringésbe. A verseny kapcsán ugyanakkor az is rendkívül fontos a szövetség számára, hogy vigyázzunk minden résztvevő egészségére. A Karate Világszövetség, a WKF a közelmúltban kidolgozott egy protokollt, amely a járványhelyzetben is lehetővé teszi versenyek biztonságos megrendezését. A rendszert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is jóváhagyta, mi pedig tulajdonképpen ezt csináljuk meg itthon kicsiben, és mellette természetesen minden hazai jogszabályi követelménynek megfelelünk" – nyilatkozta Falusi Márton, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!