Karma címmel megjelent az énekesnő nyolcadik stúdióalbuma, melyen ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt.
Igazán jó hír a rajongóknak, hogy megjelent Rúzsa Magdi legújabb albuma, a Karma, melyen összesen 14 dal hallható. A Karma dalait, szövegeit az énekesnő írta, a zenék társszerzője, a hangszerek megszólaltatója, emellett a zenei producer és a hangmérnök Szakos Krisztián volt, akárcsak az Érj hozzám (2016) és az Aduász (2018) című album, valamint a tavaly kiadott zenés mesekönyv, az Angyalkert dalai esetében.
„Pozitív hangulatú lemezt szerettem volna készíteni, az anyagra felkerült darabok azért is születtek, hogy a nyári fesztiválokon, ha egyszer újra lesznek, meg lehessen táncoltatni a közönséget. Azért jelen van a lírai oldalam is, az album két utolsó dala, a Lábnyomok és a Domine is ilyen” - mesélte az MTI kérdésére az énekesnő, aki hozzátette, a számok a mindennapokról, érzelmekről, szerelemről szólnak.
Rúzsa Magdi úgy érzi, kellenek az előremutató dalok, amelyek talán energiát tudnak adni a folytatáshoz Fotó: Facebook/Rúzsa Magdolna
A lemez első klipes dala, a Szembeszél azt mutatja meg, mennyire hiányzik neki a koncertek, fesztiválok közönsége és hogy nagyon várja már az újratalálkozást. Rúzsa Magdi úgy érzi, kellenek az előremutató dalok, amelyek talán energiát tudnak adni a folytatáshoz.
„Nehéz és nem az igazi karanténból kapcsolatot tartani a rajongókkal, ezért is döntöttem úgy karácsony előtt, hogy 2020 februári dupla teltházas Aréna-koncertem felvételét ajándékként felteszem a YouTube-ra” – árulta el az előadó, aki azt sem titkolta el, hogy tervez folytatást Presser Gáborral is, aki legutóbbi stúdiólemezére, a 2019-ben megjelent Lélekcirkuszra írt neki dalokat, közösen turnézott is vele.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!