Mai névnap:

Hatalmas magyar bravúr! Marco Rossi csapata nem kapott ki a Wembley-ben!

10perc.hu
2 hete
Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott szinte már tét nélkül várta az angolok elleni világbajnoki selejtezőt, és az utóbbi időkhöz képest remek teljesítménnyel 1-1-re végzett a sokkal esélyesebb hazaiak ellen.

A világbajnoki szereplés ugyan már nem volt sajnos kérdés a magyar labdarúgó-válogatott számára, ám a londoni vb-selejtezőn való teljesítmény az utóbbi hónapokban mélypontra zuhanó csapat önbecsülése miatt volt fontos.

Hogy milyen esélyük volt az ellen az Anglia ellen, amely a nyári Eb-n egészen a döntőig menetelt és Budapesten kiütötte a mieinket (0-4), jól mutatták a fogadóirodák oddsai, amely magyar siker esetén 12-szeres pénzt kínált.

Azt már az Európa-bajnokságon megfigyelhettük, hogy ha egy jóval erősebb csapat ellen kell fegyelmezetten védekezni, majd ebből egy-két ellentámadást vezetni, az megy Marco Rossi csapatának, ám az még nem, ha neki kell a tempót diktálni, és az esélyesség az ő vállát nyomja.

Jó volt látni, hogy az elviekben tartalékos gárda egy pillanatra sem keltette egy riadt nyuszi szerepét, ráadásul a majd hetvenezres hazai közönség nagy döbbenetére Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland büntetőjével a 24. percben került előnybe.

Sajnos nem sokáig élvezhettük a vezetést, ugyanis a házigazdák pedig a 37. percben egy pontrúgást követően John Stones révén egyenlítettek. És ekkor sokan azt gondolták, kész, vége, jön az angol henger. Hát nem jött, és a magyar válogatott remek teljesítményt nyújtva végül egy pontot képes volt megszerezni a Wembley-ben.

A nemzeti együttes az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. Azóta nyolcszor vereséggel tért haza a szigetországból. A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.

Hogy mi lesz a csoport végeredménye, azt egyelőre senki sem tudja, ugyanis amíg Andorra 3-0-ra verte San Marinót, addig az albán-lengyel meccs félbeszakadt utóbbiak 1-0-s vezetésénél, ugyanis a hazai szurkolók a bekapott gól után flakonzáporban részesítette a lengyeleket, amiért a játékvezető lefújta a találkozót.


A mérkőzés két gólszerzőjének, Sallai Rolandnak és John Stonesnak a csatája     Fotó: MTI/Kovács Tamás


Világbajnoki selejtező, I. csoport, 8. forduló

Anglia–Magyarország 1–1 (1–1)

London, Wembley Stadion. 69 380 néző, Vezeti: Alejandro Hernández (spanyol)

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Mings, Shaw – Rice, Foden, Mount – Sterling (J. Henderson, 76.), Grealish (B. Saka, 62.) – Kane (Abraham, 76., Watkins 92.).

Magyarország: Gulácsi – Kecskés, Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 92.), Nagy Á., Szoboszlai (Nikolics 92.), Schäfer (Vécsei, 79.), Nagy Zs. – Schön (Holender, 68.), Sallai (Hahn, 79.).

Gólszerző: Stones (37.), ill. Sallai (24. – 11-esből)


A csoport állása

1. Anglia

8

6

2

24–3

+21

20


2. Albánia

7

5

2

11–6

+5

15


3. Lengyelország

7

4

2

1

24–8

+16

14


4. MAGYARORSZÁG

8

3

2

3

13–12

+1

11


5. Andorra

8

2

6

7–19

–12

6


6. San Marino

8

8

1–32

–31

0






Hirdetés
Hirdetés