393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

Giro: továbbra is a legszűkebb elitben Valter Attila

10perc.hu
2021. 05. 18.

A Groupama-FDJ 22 éves magyar kerékpárosa a mai pihenőnap előtt újfent egy sikeres napot hagyott maga mögött, hiszen a tizedik szakasz után is tartja összetettben az ötödik helyet.

Lassan már nem is számít meglepetésnek, ha Valter Attila újabb remekléséről számolhatunk be a Giro d'Italia kerékpáros körversenyen. A 22 éves kerékpáros ugyanis ezen a háromhetes viadalon vélhetően örökre beírja magát a sportág történelmébe, hiszen első magyarként eddig három napig viselte a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, a Maglia Rosát, és a tizedik szakaszt követően összetettben az 5. helyen áll, mindössze 44 másodperc hátránnyal az élen álló, korábbi Tour de France-győztes, kolumbiai Egan Bernal mögött.

A tegnapi, L'Aquila és Foligno közötti 139 kilométeres, 1300 méter szintkülönbséget magában foglaló etapon egy negyedik kategóriás emelkedő várt a kerekesekre, ami alaposan megrostálta a szakaszgyőzelemre hajtó sprinterek mezőnyét. Végül a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan nyerte a sprintbefutót – átvéve ezzel a sprinterek pontversenyében vezetőt megillető ciklámen trikót –, míg Valter Attila a győztessel azonos idővel a 27. helyen ért célba. A mezőny másik magyarja, Dina Márton a 160. pozícióban tekert át a célvonalon, ő 116. az összetettben. A mai szünnapot követően holnap a Perugia és Montalcino közötti, murvás részeket is tartalmazó 162 kilométer vár a mezőnyre.


Valter a tizedik szakaszt követően összetettben az 5. helyen áll, mindössze 44 másodperc hátránnyal az élen álló, korábbi Tour de France-győztes, kolumbiai Egan Bernal mögött    Fotó: Groupama-FDJ


A magyar kerékpáros édesapja az Eurosport stúdiójában a hétfői szakaszt követően elárulta, beszélt fia menedzserével, és ez az eddigi teljesítmény, amit Attila nyújt a Giro-n, vélhetően a 2022 végéig érvényes szerződésének meghosszabbítását jelenti.

„Attila menedzsere elmondta, bizony ez a teljesítmény új szerződést ér, hiszen vélhetően nem akarja a Groupama-FDJ, hogy az általuk kinevelt, és egyre eredményesebb versenyzőt más elvigye. A fiam nagyon jól érzi magát náluk, és nem az a célja, hogy más csapathoz kerüljön, ugyanis egyetértünk abban, hogy a következő következő egy-két évben még mindig itt lesz a legjobb helyen. Nem kizárt, hogy a mostani versenyen Attila szabad kezet kap az FDJ-től, és a csapat is őt fogja segíteni” – jelentette ki Valter Tibor.


Ez az eddigi teljesítmény, amit Attila nyújt a Giro-n, vélhetően a 2022 végéig érvényes szerződésének meghosszabbítását jelenti      Fotó: Groupama-FDJ


Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie (TDH) országúti kerékpáros körverseny főszervezője szerint a magyar kerékpársport nagy ünnepe volt, amikor a Giro d'Italián versenyző Valter Attila - a TDH tavalyi győztese - előbb a legjobb fiatalnak járó fehér trikót vehette fel, majd miután összetettben is az élre állt, megkapta a rózsaszín trikót. Számítottak arra, hogy Valter a legjobbak között is eléri ezt a szintet, arra viszont nem, hogy ilyen gyorsan, már a második évében oda is ér a csúcsra. Hozzátette: felmerült bennük, hogy Valter sikere esetleg elvonja a figyelmet a TDH-ról, de végül éppen az ellenkező hatást gyakorolta.

„Öt év múlva talán már meg tudom mondani, mit jelent ez a mostani, sikeres időszak a magyar kerékpársportnak. Remélem, ki tudjuk használni, nemcsak a Tour de Hongrie, hanem a hazai sportág egésze, a szövetség, a klubok, mindenki. Arra számítok, hogy most rengeteg gyerek akar majd bringára ülni, sportolni, versenyezni. Eddig csak tévén néztük a sztárokat, de most már azt is látjuk, hogy még innen indulva is el lehet érni arra a szintre, sőt, még annak csúcsára is" – nyilatkozta Eisenkrammer Károly.

Főkép forrása:
Groupama-FDJ

További cikkek