393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

F1: Verstappen nyerte az idény utolsó versenyét

10perc.hu
2020. 12. 13.

Ez volt a negyedik olyan futam a 2020-as idényben, amelyen nem valamelyik Mercedes diadalmaskodott.

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 2020-as Forma-1-es idény utolsó versenyét, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat. A mezőny talán a szezon legsimább rajtját hozta össze, az időmérő edzésen is győztes Verstappen könnyedén jött el riválisaitól, a két Mercedesnek, a finn Valtteri Bottasnak és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak sem volt lehetősége az előzésre.

A futam során csak a középmezőnyben történt egy-egy izgalmas csata a helyezésekért, elől szinte eseménytelenül telt el az 55 kör, amely végén a 23 éves Verstappen idei második, pályafutása tizedik futamán diadalmaskodott. Mögötte sem történt változás, így Bottas a második, Hamilton pedig a harmadik helyen zárt. Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol - a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul.


A Ferrari megköszönte Sebastian Vettelnek az együtt töltött éveket      Fotó: facebook/scuderiaferrari


Voltak nagy búcsúk is 2020 zárófutamán. Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője a 14. helyen végzett utolsó versenyén az olasz istálló színeiben. Sergio Pérez egy kieséssel, Carlos Sainz és Daniel Ricciardo pontszerzéssel, míg Kevin Magnussen egy teljesített versennyel búcsúzott el idei csapatától.

A vb-pontversenyek végeredménye

Egyéni: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 347 pont, 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 223, 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 214, 4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 125, 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 119, 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 105.

Konstruktőrök: 1. Mercedes 573 pont, 2. Red Bull 319, 3. McLaren 202, 4. Racing Point 195, 5. Renault 181, 6. Ferrari 131, 7. Alpha Tauri 107, 8. Alfa Romeo 8, 9. Haas 3.

Főkép forrása:
facebook/maxverstappen

További cikkek