EUR: 391,25 Ft
USD: 368,76 Ft
CHF: 405,32 Ft
GBP: 451,21 Ft
RON: 78,68 Ft
RSD: 3,34 Ft

Bepöccent a Barba Negra – elmarad a Beatrice-buli

Szórakozás
10perc.hu
5 hónapja
Kiemelt kép: Facebook/Nagyferó és a Beatrice

A Csepelre költözött klub vezetősége bejelentette, mindenkinek visszatérítik a megvásárolt jegy árát.

Mindössze három nappal az esemény előtt derült ki, hogy mégsem tartják meg a Beatrice április 28-ra beharangozott koncertjét a Barba Negrában - szúrta ki a 24.hu. A Csepelre költözött szórakozóhelyre szervezett koncertet még januárban hirdették meg, amely iránt nagy volt az érdeklődés, időközben azonban a budapesti Tabán fesztivál is megkereste a zenekart, hogy legyenek ők a fesztiválzárók.

Erre a felkérésre annak ellenére mondtak igent, hogy látták benne a konfliktus lehetőségét, ám mivel, az elmúlt húsz évben a Tabán rendszeres fellépői voltak, rábólintottak. "Tudtuk, hogy két ugyanolyan koncertet nem korrekt dolog bemutatni három nap alatt a fővárosban, ezért teljesen más tematikát terveztünk az eseményekre. A Barba Negrában a zenekar korai éveinek ikonikus dalai vitték volna a műsor gerincét, míg a Tabánban a Beatrice zeneiségének esszenciájának bemutatása (lesz) a célunk" – írta a zenekar a közösségi oldalán.

Sajnos a napokban több félreértés volt a zenekar és a klub kommunikációjában, melynek eredményeképpen a mai napon törölve lett az április 28-i esemény. Hozzáteszik, hogy a klub mindenkinek visszautalja a megváltott jegyek árát.

A koncert törléséről a Barba Negra saját honlapján is kissé keményebb hangnemben adott hírt. „Szakmaiatlan és a közönség felé is inkorrekt, hogy három napon belül két rendezvényen is megnézheti az ünneplő zenekart, amiből az egyik ingyenes, a másik fizetős. Ezért úgy határoztunk, hogy a zenekarnak Boldog Születésnapot kívánunk, és a közönség, ha van lehetősége, az ingyenes Tabánt látogassa meg. Az április 28-i, Barba Negrába tervezett koncertet ezen okból kifolyólag töröljük” – írták a közleményben.