Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat.
A szervezők közleménye szerint a viadalt a Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel.
Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó csapata nevezett, ez bőven meghaladja az eddigi rekordot tartó 2021-es verseny létszámát, amikor több mint 250 hajó állt rajthoz.
A szombati végeredmény szerint a benevezett 322 csapatból végül 298 teljesítette a távot, ami magas, 93 százalékos befutási arányt jelent - közölte a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség.
A Félszigetkerülő keretében a Balatonfüred - Tihanyi-szoros - Bázsai-öböl - Hajógyári-öböl - Balatonfüred távot kellett teljesítenie a csapatoknak. A Félszigetkerülő szabályai szerint a versenyen nem indulhattak a hosszú távú balatoni versenyeket - köztük a Kékszalagot - leggyorsabban teljesítő úgynevezett nyílt többtestű hajók, jellemzően a katamaránok.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!