A magyar csapat 2-1-re legyőzte a Puskás Arénában Görögországot felkészülési mérkőzésen, melyen a 109-szeres válogatott Dzsudzsák Balázs elköszönt a nemzeti tizenegytől.
Volt vegyszer egy mérkőzés, amelyen annak idején egy bizonyos Dzsudzsák Balázs a görögök ellen bemutatkozott a magyar labdarúgó-válogatottban. Elindult a nagy utazás, számos fantasztikus és kevésbé sikerült mérkőzéssel, és ennek vasárnap este lett vége. Természetesen Görögország ellen.
Az 55. percben lecserélt Dzsudzsák Balázs 109. alkalommal viselte a címeres mezt, ezzel - Király Gábort megelőzve - egyedüli csúcstartóvá vált a válogatottságot illetően. Noha sokan kierőszakolt kegynek tartották a 35 éves játékos búcsúmeccsét, lássuk be, ő mindig, minden körülmények között a csapat rendelkezésére állt.
Véget ért a nagy kaland – a Debrecenben még folytatja, hisz a Loki egyik legjobbja az NB I-ben – és a Puskás Arénába kilátogató 55 ezer ember hatalmas ünneplésben részesítette a búcsúzó középpályást. A válogatottól való visszavonulásával a legújabbkori magyar labdarúgás két ikonikus alakja, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs is elköszönt rövid időn belül.
A szurkolók nem felejtették el, mi mindent köszönhetnek a búcsúzó Dzsudzsáknak Fotó: MTI/Illyés Tibor
„Gyermeki rajongással vártam a meccset, élveztem minden pillanatát. Az első percekben még kerestem a helyem, de aztán úgy érzem, belejöttem. Sosem fogom ezt elfelejteni… Ez a győzelem hatalmas önbizalmat adhat a csapatnak a folytatásra. A világ legjobb szurkolótábora előtt kimondhatatlan érzés volt még egyszer csapatkapitányként kivezetni ezt a válogatottat. Köszönöm mindenkinek” – jelentette ki a mérkőzést követően az M4sport kérdésére Dzsudzsák.
A találkozón Sallai Roland szerzett vezetést a 15. percben, a görögök Anasztasziosz Bakaszetasz 11-esével egyenlítettek a 81. percben. Ám a válogatott mindenképpen győzelemmel akarta elbúcsúztatni a válogatottsági rekorder csapattársukat. Mindent megtettek a sikerért, és a hosszabbításban Kalmár Zsolt első labdaérintéséből, szabadrúgásból hatalmas gólt szerezve döntötte el a meccset.
Az idei év mérkőzései egyaránt megmutatták, hogy Marco Rossi csapata jó úton jár, egyre komolyabban veszik a válogatottat Európában és a világon egyaránt. 2023-ban jön a nagy feladat: ismételten kijutni az Európa-bajnokságra.
A Puskás Arénába kilátogató 55 ezer ember hatalmas ünneplésben részesítette a búcsúzó középpályást Fotó: MTI/Illyés Tibor
Magyarország-Görögország 2-1 (1-0)
Puskás Aréna, 55 ezer néző, v.: Daniele Chiffi (olasz)
Magyarország: Dibusz (Szappanos, 92.) - Botka (Lang, 71.), Orbán, Szalai A. - Fiola, Nagy Á., Styles, Kerkez (Nagy Zs., 53.) - Dzsudzsák (Ádám, 53.), Szoboszlai (Kalmár, 92.) - Sallai (Dárdai, 71.).
Görögország: Paszhalakisz - Rota, Hacidiakosz, Recosz, Jannulisz (Kiriakopulosz, 68.) - Bakaszetasz, Kurbelisz (Papanikolau, 86.), Buhalakisz (Hacijovanisz, 68.) - Maszurasz (Duvikasz, 86.), Joannidisz (Funtasz, 60.), Mantalosz.
Gólszerzők: Sallai (15.), Kalmár (93.), illetve Bakaszetasz (81., 11-esből)