A H-Moto Team élversenyzője ismét bebizonyította – ezúttal a Maco Racing színeiben –, hogy a legjobb privát versenyzők között kell őt számon tartani az Endurance-világbajnokság királykategóriájában.
Eddigi EWC-s pályafutása újabb remek hétvégéjén van túl Kovács Bálint, ugyanis a H-Moto Team élversenyzője a Maco Racing Team kölcsönversenyzőjeként újfent világra szóló sikert ért el a Superbike mezőnyben az idei Endurance-világbajnokságon.
Legutóbb a belga Spa-Francorchampsban rendezett 24 órás vb-futamán végzett az 5. helyen – sokáig még a dobogóért is harcban volt a csapatával, a Wójcik Racing Team-mel –, és ezt most kis híján sikerült megismételnie.
Ráadásul úgy, hogy Kovács Bálint – aki a HUMDA Academy támogatott pilótája – a 100. Bol d’Ort ezúttal is a Wójcik Superstock csapatában kezdte, végig motorozta a lengyel alakulatnál a tesztet, a szabadedzéseket és az időmérőt, aztán amikor elkezdődött a 24 órás száguldás, a rajtnál már a Maco Racing pilótájaként a Superbike-ban vágott neki az újabb nagy kalandnak.
A múltkori, Spá-ban elért ötödik, illetve a mostani hatodik hely bizony sokat segít abban, hogy Bálint jövőre is tagja legyen az EWC mezőnyének Fotó: H-Moto Team/Izsó Photo
Maga a viadal szeptember 17-én délután háromkor indult, és két safety carral megszakított időszak után szeptember 18-án, 15 órakor ért véget. Ráadásul fantasztikus nagy sikerrel, hiszen Bálint és két csapattársa, a francia Enzo Boulom és az ausztrál Anthony West végül a hatodik helyen zárt, és ezzel a csapat a világbajnoki pontversenyben végül a 12. helyen zárt.
„Nagyon izgalmas hetem volt, és most már visszatekintve az elmúlt hétvégére, kijelenthetó, a századik Bol d’Or nem adta könnyen magát. Elképesztő eredmény ez a hatodik hely, főleg annak tükrében, hogy a Bol d’Ornak csak a tizenötödik helyről vághattunk neki. Mindenesetre a csapat nagyon elégedett volt a teljesítményemmel, és úgy érzem, immár elértem oda, hogy a privát csapatok legjobbjai közé tartozom” – fogalmazott Kovács Bálint.
Kelemen Krisztián, a H-Moto Team tulajdonos-csapatvezetője szerint pilótája ismét emberfeletti teljesítményt nyújtott, és nem titkolja, és nem titkolja, a múltkori, Spá-ban elért ötödik, illetve a mostani hatodik hely bizony sokat segít abban, hogy Bálint jövőre is tagja legyen az EWC mezőnyének.