A bakonyi alakulat hosszú idő után először nem jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, miután alulmaradt a francia Nantes csapatával szemben.
Csütörtök este közel telt ház, több mint négyezer néző várta a játékosokat a Veszprém Aréna lelátóján. A biztatásra szüksége is volt a Veszprémnek, hiszen egy héttel ezelőtt Franciaországban 32–28-ra kikapott a Nantes-tól. Ám hiába, ugyanis hiába állt többször is továbbjutásra a Veszprém, a végén mindössze két gól maradt az előnyükből.
Lékai Mátéék házigazdaként ugyan 32-30-ra legyőzték a HBC Nantes csapatát, ám összesítésben a franciák 62-60-ra megnyerték a párharcot, így ők jutottak be – történetük során második alkalommal – a Final Four-ba, melynek a sorsolására pénteken 17 órától kerül sor, a négyes döntőt pedig június 12-13-án rendezik Kölnben. A négyes döntőbe a Nantes mellett a spanyol Barcelona, a francia Paris Saint-Germain és a dán Aalborg jutott be.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!