Az atlétikai világszövetség (WA) illetékes testülete nemet mondott a tokiói olimpián az épek között indulni szándékozó Blake Leeper amputált lábú amerikai futó kérelmére.
A dél-afrikai paralimpiai bajnok, Oscar Pistorius 2011-ben a 4×400 méteres váltó tagjaként ezüstérmes volt a világbajnokságon, és a 2012-es olimpián is szerepelhetett, mert a Sportdöntőbíróság (CAS) 2008-ban számára kedvező döntést hozott. Nos, ugyanezt az utat szeretné – illetve nincs más lehetősége, csak a CAS – bejárni Blake Leeper amputált lábú amerikai futó.
Ugyanis a 31 éves atléta, aki speciális protézist használva szeretett volna rajthoz állni a tavalyról az idei nyárra halasztott ötkarikás játékokon, jelentkezését elutasította a WA illetékes testülete, így nem maradt számára más lehetőség, mint jogi úton kiharcolni az olimpiai szereplést. Mindenesetre nem lesz egyszerű dolga, hiszen a nemzetközi Sportdöntőbíróság korábban már kimondta, hogy Leeper nem versenyezhet az épek mezőnyében.
Leeper 400 méteren ezüst-, 200-on pedig bronzérmet nyert a 2012-es, londoni paralimpián Fotó: USA TODAY Sports/Kirby Lee
Az atlétikai világszövetség azzal indokolta az amerikai paralimpikon kérésének elutasítását, hogy az általa használt mechanikus segédeszköz másodpercekben mérhető "tisztességtelen versenyelőnyt" jelentene a futó számára az ép sportolókkal szemben, ugyanis a különleges szénszálas protézisek 15 centiméterrel hosszabbak, mint a lábai lennének.
„Nem helyes, hogy a World Athletics továbbra is diszkriminálja a fogyatékkal élő fekete sportolókat, és hogy a WA által kinevezett testület ismét szentesítette ezt a diszkriminatív bánásmódot" – fogalmazott Leeper, aki 400 méteren ezüst-, 200-on pedig bronzérmet nyert a 2012-es, londoni paralimpián.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!