Jánvári Zsolt, a legendás istálló rendszertechnikusa szerint a bahreini háromnapos teszt alatt minden előzetes tervüket megvalósították.
Rövidesen kezdődik a Forma-1 idei világbajnoki szezonja – március 28-án rajtol el Bahreinben az idény –, és idén is lesz magyar szereplője a száguldó cirkusznak. Jánvári Zsolt ugyanis a legendás brit istálló, a Williams mérnökeként dolgozik, ő a csapat rendszertechnikusa. A szakember természetesen ott volt az idei autó felkészítésének szinte valamennyi fázisán, illetve a nemrég befejeződött háromnapos bahreini teszten is. Úgy véli, jó alapot sikerült megteremteniük ahhoz, hogy az idei évre tervezett fejlesztéseket teljes mértékben végrehajtsák.
A magyar mérnök elmondta, hogy javarészt megbízhatósági teszteket végeztek el Bahreinben Fotó: Williams
„A szezon előtti tesztelésen nekünk, mint az éjszakai műszak tagjainak, elsősorban az volt a feladatunk, hogy mindent előkészítsünk a nappal dolgozó csapattagok számára. Rengeteg hőmérsékletmérési feladatunk volt, a versenyautó különböző pontjaira összesen 164 szenzort szereltünk fel, aztán ezeket mindennap máshová kellett áthelyeznünk” - árulta el az M4 sporthíradójának Jánvári.
A magyar mérnök elmondta, hogy javarészt megbízhatósági teszteket végeztek el Bahreinben, de számos más mérést is végeztek, így többek között a fékek kopását vagy a féknyomást is folyamatosan mérniük kellett. „A mi feladatunk az is, hogy előzetesen mindent leteszteljünk az autón, amelyet állványra állítunk a garázsban, aztán beindítjuk, és a DRS-től a sebességváltáson vagy az üzemanyagpumpán át a hidraulikáig mindent egyesével leellenőrzünk” - tette hozzá a Williams magyar munkatársa.
Jánvári Zsolt úgy véli, jó alapot sikerült megteremteniük ahhoz, hogy az idei évre tervezett fejlesztéseket teljes mértékben végrehajtsák Fotó: Williams
Jánvári kiemelte, a teszteken elért időeredmények egyik csapat esetében sem relevánsak, mert a körülmények teljesen mások, mint a versenyhétvégéken, valamint - ahogy fogalmazott - ott soha nem azt nézik, hogy mennyire gyors az autó. Örül annak, hogy a csapat tesztversenyzője, a Magyarországon nevelkedett izraeli Roy Nissany munkájával mindenki elégedett, és reményét fejezte ki, hogy a 26 éves pilóta a jövőben nagyobb szerepet kap majd a Williamsnél.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!