Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2024-től megújítaná a Bajnokok Ligáját, amelynek mezőnye a jelenlegi tervezet szerint 32-ről 36 csapatosra bővülne, a lebonyolításban megszüntetnék a csoportkört, a mérkőzésszámot pedig növelnék.
Úgy tűnik, az UEFA illetékesei megint mernek nagyot álmodni, és 2024-től megújítanák a Bajnokok Ligája lebonyolítási rendjét. A főtáblán megszüntetnék a csoportkört, az oda feljutott együttesek az eddigi hat helyett legalább tíz találkozót vívnának, azaz a csapatok nem találkoznának minden riválisukkal. Az egyetlen tabella alapján a legjobb nyolc kvalifikálná magát a nyolcaddöntőbe, míg a 9-16. helyezettek a 17-24. helyezettekkel játszanának a 16 közé kerülésért. Az UEFA jövő héten mutatja be az új szisztémát az 55 nemzeti szövetségnek.
A tervezet ismeretében az európai bajnokságokat összefogó szervezet rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen "erős aggályának" adott hangot, hogy az amúgy is sűrű versenynaptár még telítettebbé válna a plusz játéknapoktól. Az UEFA ennek a problémának a megoldását abban látja, hogy húszról 18 csapatosra kellene csökkenteni az élbajnokságok mezőnyét, valamint ahol létezik, ott megszüntetni a Ligakupát, az élcsapatok pedig később kapcsolódnának be a nemzeti kupaküzdelmekbe.
A főtáblán megszüntetnék a csoportkört, az oda feljutott együttesek az eddigi hat helyett legalább tíz találkozót vívnának, azaz a csapatok nem találkoznának minden riválisukkal Fotó: UEFA
A plusz helyeket illetően annyit tudni, hogy egyet a francia bajnokság kapna, így a Ligue 1 a másik négy nagy liga, a spanyol, az olasz, a német és az angol szintjére emelkedne. A Reuters brit hírügynökség forrásai szerint a kisebb bajnokságok képviselői azért aggódnak, hogy a fennmaradó helyeket sem ők kapnák meg, hanem a Serie A, a Premier League, a La Liga és a Bundesliga növelhetné tovább a képviseletét.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!