A most véget ért 43. Dakar-rali utolsó gyorsasági szakaszán a tavaly győztes, négyszeres bajnok Carlos Sainz diadalmaskodott.
A világ legnehezebb tereprali versenyének immár másodszor adott otthont Szaúd-Arábia. Az idei Dakar mezőnye január 2. óta a prológot is beleértve 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tett meg a dzsiddai befutóig.
Az autósoknál az utolsó szakaszt a címvédő, négyszeres bajnok spanyol Carlos Sainz nyerte – az F1-es ferrari-pilóta, Carlos Sainz Jr. édesapja –, míg összetettben a francia Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger duó diadalmaskodott. Az 55 éves Peterhanselnek ez a 14. sikere a Dakaron, ezekből hatot motorkerékpárral aratott. Első alkalommal éppen 30 évvel ezelőtt, 1991-ben győzött a kétkerekűek versenyében.
Nem véletlenül hívják Peterhanselt Mr. Dakarnak, már 14. alkalommal nyerte meg a sivatagi száguldást Fotó: Red Bull
A legutóbb 2017-ben győztes legendás francia versenyző az idei, szaúd-arábiai viadalon kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyert, miközben legnagyobb riválisa, a háromszoros bajnok katari Nasszer al-Attijah saját bevallása szerint is leginkább azért csúszott le a végső diadal esélyéről, mert 16 alkalommal kapott defektet a 13 gyorsasági szakasz során, míg Sainz a verseny korai szakaszában nehéz helyzetbe került, mivel a harmadik gyorsasági etapon navigációs hiba miatt jelentős időhátrányt szedett össze. A motorosoknál a 2018-ban második argentin Kevin Benavides (Honda) pályafutása első győzelmét ünnepelhette.
Fazekasék remekül helyt álltak első Dakarjukon, csak a technika ördöge miatt nem tudtak az összetettben eredményt elérni Fotó: Fazekas Motorsport
A versenyen indult magyarok technikai okokból nem szerepelnek az összetett végeredményében. Az autósok mezőnyében indult a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős is, de az Opel Dakar Team duójának féltávnál műszaki gondok miatt fel kellett adnia a versenyt. A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (Scania) trió a kormányszervó hibája miatt úgy vállalta a folytatást, hogy az összetettben nem értékelik az eredményét.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!