Az élőzenei piac összeomlott, míg a jelenlegi helyzet miatt a magyar zeneipar várhatóan értéke 60 százalékát elveszíti.
A ProArt összegezte idei tapasztalatait a nemrég nyilvánosságra hozott Zeneipari Jelentése 2020 felmérésében. Túl sok jó hírről nincs hír a zeneiper.info portálon megtalálható beszámolóban, hiszen a jelenlegi egészségügyi helyzet szinte ellehetetlenítette ezt az iparágat. 2019-hez képest 76,2 százalékkal kevesebb élőzenei fellépés valósult meg 2020 első nyolc hónapjában, és ez a válság legalább 40 milliárd forintos bevételkiesést jelent idén a zeneipar szereplői számára. A csökkenés miatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 262,5 milliárd forintos összeget is elérheti.
A válság legalább 40 milliárd forintos bevételkiesést jelent idén a zeneipar szereplői számára Fotó: freepik.com
Holott a tavalyi esztendő a szakma rekordévének számított, hiszen az értéke elérte a 73,5 milliárd forintot, ebből a hangfelvétel-iparág 21,5 milliárd, az élőzene 52-55 milliárdos értéket teremtett, ami 2018-hoz képest 12 százalékos növekedést jelentett. Sőt, miután a zenei rendezvényeken megvalósuló fellépések száma 6 százalékkal nőtt, az iparág legnagyobb magyar vállalkozásainak árbevétele is növekedett az előző évhez képest, átlagosan 10-12 százalékkal.
A ProArt reprezentatív lakossági felmérése alapján a legfontosabb zenehallgatási csatorna ma is a rádió, amit heti rendszerességgel 82 százalék használ zenehallgatásra, míg a második helyezett Youtube-ot 67 százalék. Ugyanakkor mára az első számú zenehallgatási eszköz az okostelefon vagy tablet (68 százalék) lett.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!