Az alapító, igazgató Csallány Gábor által Szentes-Nagyhegyen feltárt leletegyüttes több darabjával bővült Koszta-múzeum helytörténeti gyűjteménye pénteken - tájékoztatta Irsai Farkas László igazgató az MTI-t.
A muzeológus elmondta, a közgyűjtemény állandó helytörténeti kiállítása 2006-ban nyílt, így megérett az idő a tárlat felfrissítésére. E munka során megkerülhetetlen azoknak a régészeti leleteknek a bemutatása, melyeket 1930-ban a múzeumalapító Csallány Gábor tárt föl Szentes-Nagyhegyen.
Csallány Gábor bár hivatásszerűen csak 1926-ban lépett a muzeológus szakmába, már több mint három évtizeddel korábban, 1895-ben az akkor épülő Szentes-Kunszentmárton út mentén értékes régészeti emlékeket mentett meg, majd az általa föltárt szarmata, avar és gepida sírok leleteivel megalapozta a vármegyei múzeum működését.
Az általa feltárt nagyhegyi temetőt a leletanyag alapján az 5. század második felétől az avar foglalásig használták. Az előkerült anyagok között Észak-Európában, a skandináv térségében gyártott fibula, valamint egy bizánci ereklyetartó is megtalálható. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a nagyhegyi temetőt használó feltehetően gepida közösségben élők nagyon széles és kiterjedt kapcsolati rendszerrel bírtak Skandináviától egészen Bizáncig bezárólag.
A helytörténeti gyűjteménybe hetven év után visszatért műtárgyak bronzcsattok, szíjvégek, aranyozott övdíszek az 1950-es évek elejéig tartoztak a szentesi múzeum gyűjteményébe, majd Szegedre a Móra-múzeumba kerültek.
A két közgyűjtemény vezetőjének megállapodása alapján a műtárgyakat most ingyenesen kaphatta vissza a szentesi intézmény.