Bármennyire hihetetlenül hangzik, de tény, hogy a KSH adataiból egyértelműen látszik, hogy tavaly jelent meg a legtöbb könyv Magyarországon 2010 óta. Noha 2020-ban összesen 14700 könyvet adtak ki itthon, ennek ellenére az eladások száma nem nőtt, ugyanis a példányszámok viszont – hasonlóan az elmúlt években tapasztaltakhoz hasonlóan – az tavalyi évben is csökkentek.
A kiadott könyvek között 2020-ban a legnagyobb részarányt (33 százalék) a szakirodalmi könyvek, 27 százalékát a szépirodalmi, 14 százalékát a tankönyvek, 13 százalékát az ifjúsági és a gyermekirodalmi művek tették ki.
A tavaly megjelent összes kötet 90 százaléka magyar nyelvű volt, 2,7 százaléka angolul, 0,9 százaléka németül látott napvilágot. A kiadványok 70 százalékának szerzője magyar nemzetiségű volt, az amerikai szerzők aránya 10, az angoloké 5,1, a német szerzőké 3,5 százalék volt.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezett magyarok 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint korábban, de ez egyértelműen a pandémiával magyarázható.
2017 óta a legnagyobb példányszámú kiadott könyvek magyar szerzők szerinti listáján három, százezer példányszám feletti kötet található: Arany János Toldi (140 000), Száraz Miklós György Fájó Trianon (120 000) és Frei Tamás Bábel (120 000) című kötetei.