Törő István, a licitet vezető cég ügyvezetője elmondta, hogy messze a várakozás feletti, magas árak születtek és a kisebb tételekre is komoly licitek érkeztek. Sőt, több életműrekord is született a téli árverés második napján. A legtöbbet Tihanyi Lajos Akt studium című képéért fizettek, hiszen a festmény 40 millió forintos kikiáltási árról indulva jutott el 95 milliós vételárig. Ezzel Tihanyi alkotása lett idén a legdrágábban eladott kép.
Hasonló utat járt be Munkácsy Mihály Naplemente című festménye is, amely 50 millió forint kikiáltási árról kúszott fel 90 millióig. Manapság igencsak értékállónak bizonyulnak a festő képei, hiszen ugyanennyiért kelt el ősszel a Fasor című festménye is. Munkácsy Naplemente című festménye egykor a San Fransiscó-i világkiállításon szerepelt 500 magyar mű között, és csaknem 100 év után tért vissza Magyarországra.
Ugyancsak rekordot döntött Scheiber Hugó Világváros című festménye, amely 30 millió forintról érte el a 53 millió forintos leütési árat, de egyéni csúccsal végzett Szobotka Imre Fekvő aktja is, amely 20 millió forintról indulva végül 46 millió forintért cserélt gazdát. Szintén magas leütési áron kelt el Paál László Békák mocsara: a fontainebleau-i erdő című műve, amelyet 15 millió forintról indulva 40 millió forintnál ütötték le, Vaszary János Reggelizőasztala pedig 30 millió forint kikiáltási árról kúszott fel 42 millióig. Nagy licitharc mellett kelt el Rippl- Rónai József A kacsával álmodó kutya című, 1916-os tusrajza, amely 260 ezer forintról emelkedett 2 millióra, a festő Banyuls-i tengeröböl című olajképét pedig 6,5 millió forintról indulva végül 20 millió forintnál ütötték le.