A közel húsz éve hatalmon lévő nicaraguai elnök, Daniel Ortega egyszerűen elutasította a soron következő választások megrendezésének minden fajta lehetőségét, és mindezt azzal indokolta: meg akarja akadályozni, hogy a száműzetésben lévő ellenzék hatalomra kerülhessen -írja az MTI szemléje szerint a 24.hu.
Ortega korábban marxista gerillának volt mondható, és az Egyesült Államok által támogatott Anastasio Somoza Debayle elleni forradalom vezetője volt. A nemzetközi közösség által vitatott 2007-es választások óta van hatalmon, és rendre azzal vádolják, hogy hatalmának megőrzése érdekében elnyomja az ellenzéket. Ezen kritikusoknak szolgáltatott most újabb muníciót.
„Felejtsék el! Itt, Nicaraguában nem lesznek többé olyan választások, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy megpróbálják átvenni a hatalmat.” – jelentette ki ellenfeleire utalva vasárnap Ortega a forradalom 47. évfordulóját ünneplő rendezvényen Managuában, az ország fővárosában.
2027-re halasztották a választásokat
Nicaraguában már tavaly novemberben parlamenti választásokat kellett volna tartani, de egy másfél évvel ezelőtt elfogadott alkotmánymódosítás az elnöki hivatali időt öt évről hat évre tolta ki, ami miatt a választásokat 2027-re halasztották.
A száműzetésben működő ellenzéki mozgalmak abban reménykednek, hogy a nemzetközi nyomás elősegítheti az átmenetet vagy a választások megtartását. Ortega ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ellenfelei folyamatosan összeesküvéseket szőnek, és keresik a módját, hogy pártokká szerveződjenek, hogy megnyerjenek egy általa állítólagosnak nevezett választást.