Óriási erdőtűz ütött ki Kréta szigetén, a délkeleti Ierapetra környékén, ahol a görög hatóságoknak már négy településről kellett kitelepíteniük a lakosokat és a turistákat – számolt be a Reuters.
A görög tűzoltóság közleménye szerint legalább 155 tűzoltó és 38 tűzoltójármű dolgozik a helyszínen, miközben a tűzfront legalább hat kilométeren húzódik, és sűrű füst nehezíti a mentést. A küzdelmet jelentősen hátráltatja az erős, a Beaufort-skála szerinti 11-es fokozatú szél, valamint a nehezen megközelíthető, hegyes terep.
Négy települést is elért a tűz, folyamatos az evakuálás
A tűz leginkább Ferma, Agia Fotia, Koutsounari és Ierapetra településeket érinti. A legsúlyosabb helyzet Agia Fotiakörnyékén alakult ki, ahol a helyiek a pusztítást „bibliai méretűként” jellemezték. A hatóságok egész éjjel evakuálták a lakókat és a nyaralókat, többeket csónakokkal mentettek ki a part menti területekről.
A kimenekítettek elhelyezésére megnyitották Ierapetra város fedett sportcsarnokát. Sérültekről eddig nem érkezett hivatalos jelentés, de több embert kórházba szállítottak légzési panaszokkal – írja a Reuters.
Nem csak Kréta lángol: Kythira és Chalkidiki is érintett
A görög hatóságok szerda este arról is beszámoltak, hogy Kythira szigetén és az ország északi részén, Chalkidikiben is tűz ütött ki, és a tűzoltók ott is bevetésen vannak. Görögország évről évre súlyosabb erdőtüzekkel néz szembe a forró, száraz nyarak és az éghajlati változások következményei miatt.
„Ez egy nagyon komoly tűz, és még mindig folyamatban van” – mondta a Reutersnek egy, neve elhallgatását kérő tűzoltósági tisztviselő, aki a szél erősségét és a terepviszonyokat nevezte meg a beavatkozás fő nehézségeként.
Az extrém időjárás miatt a görög hatóságok fokozott készenlétet rendeltek el több térségben is. A 2023-as nyár után – amely rekordhosszúságú hőhullámokat hozott – a mostani események ismét ráirányítják a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fejlesztésének szükségességére.