Egyre feszültebb a helyzet a Perzsa-öböl térségében, és ennek most már látványos jelei is vannak: két hatalmas olajtanker is visszafordult vasárnap a Hormuzi-szoros bejáratánál – számolt be róla a Bloomberg.
A szóban forgó két hajó, a Coswisdom Lake és a South Loyalty üresen közelítette meg a stratégiai szorost, de még így sem kockáztatták meg az áthaladást. A tankerek hirtelen irányt váltottak, és dél felé fordultak, elkerülve a potenciálisan veszélyes övezetet - közölte az Economx.
Ha ezek az óriástankerek tele vannak, akár 2 millió hordónyi nyersolajat is szállíthatnak, ami nagyjából 150 millió dollárnak, azaz több mint 52 milliárd forintnak felel meg.
Fokozódó kockázatok: biztosítók és hajótársaságok is óvatosabbak
Egyelőre nincs hivatalos blokád a Hormuzi-szorosban, de az iráni parlament már jóváhagyta annak lehetőségét. A végső döntést a Nemzetbiztonsági Tanács és az ország legfőbb vallási vezetője, az ajatollah hozza meg.
A kockázatok azonban már most is kézzelfoghatóak. Egy tényleges lezárás az elemzők szerint akár 100 dollár fölé is lökheti az olaj árát, szemben a mostani 74 dolláros hordónkénti szinttel.
A biztosítók sem szívesen vállalnak ekkora kockázatot. Egy 150 millió dollárnyi nyersolajjal megrakott tanker biztosítása egy ilyen helyzetben vagy extrém módon megdrágulna, vagy egyszerűen nem lenne elérhető.
Van azonban olyan hajótársaság, amely még nem torpant meg: a Maersk közölte, hogy hajói továbbra is áthaladnak a szoroson, de folyamatosan elemzik a biztonsági kockázatokat.
A helyzetet az is súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok a hétvégén csapást mért iráni nukleáris létesítményekre, ami tovább élezheti az iráni–izraeli konfliktust.
Miért ilyen fontos a Hormuzi-szoros?
A Hormuzi-szoros nem véletlenül van a figyelem középpontjában: a világ olajkereskedelmének 20 százaléka ezen a keskeny tengeri folyosón halad át. Naponta több mint 20 millió hordónyi nyersolajat szállítanak át rajta a Perzsa-öböl olajban gazdag országai, köztük Szaúd-Arábia, Irán, Irak, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emírségek.