Több mint 200 helyszínen ég a kanadai vadon, és az eddigi becslések szerint már több mint 20 ezer négyzetkilométernyi terület égett le – ez nagyjából kétszerese Magyarország területének. Az északi tartományokban tomboló tüzek miatt emberek ezreit kellett kitelepíteni, a füst pedig szinte egész Észak-Amerika keleti felét beborította - közölte a HVG.
Több amerikai államban – New Yorkban, New Jersey-ben, Iowában, New Hampshire-ben és Maine-ben – a hatóságok egészségre ártalmasnak minősítették a levegőt, és figyelmeztetést adtak ki a lakosságnak.
A füst azonban nemcsak Amerikában okoz gondot – már Európába is elért. A Copernicus Atmosphere Monitoring Service (CAMS) adatai szerint május 18–19. között a szennyezett légtömeg áthaladt a Földközi-tenger térsége fölött, egészen Görögországig, majd június elejére Északkelet-Európába is eljutott.
Bár a füst már átszelte az óceánt, Európában nem kell egészségkárosító légszennyezettségtől tartani – a szennyezés ugyanis a magaslégkörben marad, így nem befolyásolja jelentősen a talajközeli levegő minőségét.
A hatás inkább látványos, mint veszélyes:
„Legfeljebb ködösebbnek láthatjuk az eget, és a szokottnál jóval vörösebb, narancsosabb naplementékre számíthatunk” – írja az Euronews, a CAMS kutatóit idézve.
A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az, hogy a füst Európáig is elér, jól mutatja a tűzvész kiterjedését, különösen Manitoba és Saskatchewan tartományokban.