Michigan államban, Rothbury falu közelében megtalálták a 6 évvel ezelőtt eltűnt Kevin Graves holttestét – jelentette az AP. A férfi 2018-ban tűnt el az Electric Forest Festivalról, és hat és fél évig nem adott életjelet magáról.
Graves barátnőjével vett részt a fesztiválon, de egy vita után elváltak útjaik. A férfi azt mondta, visszamegy a sátrához, ám később nyoma veszett. A rendőrök önkéntesekkel és keresőkutyákkal átvizsgálták a területet, míg búvárok a közeli tavakat kutatták át.
A család nem adta fel a keresést, óriásplakátokat helyeztek ki a környéken, és a későbbi fesztiválokon szórólapokkal próbálták felhívni a figyelmet az eltűnésére.
Graves holttestét végül 2024. december végén vadászok találták meg, és fogsora alapján azonosították – közölte a helyi rendőrség. Idegenkezűségre utaló jeleket nem találtak, és a halál okát sem tudták megállapítani.
A család azonban értetlenül áll az eset előtt, mivel a férfi mindössze 100 méterre volt a táborhelyétől. Ruhái, pénztárcája és mobiltelefonja is ott hevertek. Graves testvére, Kellie Graves szerint a rendőrség nem vizsgálta át megfelelően a helyszínt, vagy nem ellenőrizte a férfi telefonjának lokációs adatait.
Graves apja is felvetette, hogy a keresés során alkalmazott módszerek elégtelenek lehettek, hiszen évekig nem találták meg a közeli helyszínen fekvő holttestet.